„Argentína elnöke, Cristina Fernandez de Kirchner államosította az YPF S.A.-t, az ország legnagyobb olajfinomítóját. Elkobzásra került a spanyol Repsol YPF S.A.-tól, miután a spanyol vállalattal komoly nézeteltérések alakultak ki elmaradt beruházások miatt. [1]
„<<Káoszba vezetik az országot>>, vélekedett Brufau (a Repsol vezérigazgatója) egy madridi sajtótájékoztatón. <<Egy felelősségteljes országnak a reális lehetőségek alapján kell terveznie, és nem az alapján hogy milyennek szeretnék látni a valóságot.>>” [2]
„<<Nagyon nagyot csalódtam a tegnapi bejelntés miatt”, mondta az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso ma Brüsszelben. [3]
Április 16-án sokként ért valamennyi befektetőt, hogy az argentín állam elkobozza az 1993-ban privatizált YPF-et a spanyol olaj multitól, a Repsol YPF-től. Ezentúl a spanyol vállalat nevet is fog váltani, és már csupán Repsoltként tevékenykedik tovább. A bejelentés hírére az YPF papírjai 20%-kal estek. Gyakorlatilag ingyen, azaz, elkobzással kívánja átvenni de Kircher Elnök Asszony az ország legnagyobb olajfinomítóját... vagyis VISSZAVENNI.
Visszavenni a nemzet tulajdonába. Praktikus és nemzeti-érzelmű érvelekkel egyaránt tudott szolgálni. Nincs szó ideológiai elvakultságról vagy fanatizmusról, semmiféle „szocialista utópiák” építéséről. EGyszerűen azokat a lépéseket teszi meg, amiket a józan ész és a nemzeti érdek megkövetel. Minden nemzetnek érdekében áll energiaellátását saját kezében tartani. Latin Amerikában, ellentétben Hazánkkal, nincs ellentét a baloldaliság és a nacionalizmus között. Sőt, a nemzeti eszme gyökereiben baloldali azon a kontinensen. Cristina de Kirchner férje baloldali peronistaként megtagadta Argentína államadósságának visszafizetését. A mai napig pereskednek a kötvénybefektetők... Férja halála óta ő folytatja nemzetmentő munkáját, akárcsak a huszadik században Juan Perón és annak felesége, Evita Perón. Nem véletlen a párhuzam; a Kirchner házaspár tudatosan követte és követi a valaha élt legtehetségesebb, és máig legnépszerűbb argentín elnök politikáját.
De vizsgáljuk meg részletesebben, hogy hogyan is néz ki az argentín eset? 2002-ig súlyos pénzügyi válságon ment keresztül Argentína, jórészt azért mert fizetőeszközüket a dollárhoz rögzítették az IMF szakkemberei utasítására az 1990-es években. Ez irreálisan felülértékeltté tette, hatalmas külkereskedelmi tórzulásokat, magas államadósságot, és végül teljeskörű gazdasági összeomlást okozva. Magyarán, ugyanaz történt velük mint amin Görögország megy keresztül. Mivel rögzítve volt az argentín fizetőeszköz a dollárhoz, olyan volt mintha a dollár-zónába tartozna. Holott az amerikai monetáris politikát csak az USA gazdasági érdekei diktálják, és egyik ország valutája nem biztos hogy jól szolgálja a másikat... Nagy külkereskedelmi hiányt halmozott fel az ország, amiket csak hitelfelvételekkel bírt fedezni. Mire észhez-tértek a befektetők, túl késő volt és súlyos bankválság alakult ki. Az 1930-as évek depressziójához hasonló jelenetek zajlódtak le; mivel nem akarta feladni a dollár-peso konvertibilitást, az akkori kormány arra kényszerült hogy elkobozza a magánszemélyek megtakarításait. Bank-rohamok, káosz és zavargások keletkeztek, amint többmillión elveszítették félretett pénzüket.
A szó minden értelmében padlóra került az ország. A Nemzetközi Valutaalap mindennek dacára további megszorításokat sürgetett a tönkrement államtól, nehogy ne tudja visszafizetni államadósságát. Mindent áldozzanak fel, csak jussanak pénzükhöz a hitelezők! Ez az IMF mottója, és ezt utasították el Eduardo Duhalde, majd Nestor Kirchner. 2002 óta nem törleszti államadósságát Argentína... és rohamosan nő a gazdaság! A baloldali peronista elnökök sorban megemelték a minimálbért, és a legtöbb alapvető élelmiszerre állami támogatást adnak, valamint az áram és gázellátást is önköltségi áron biztosítja az állam. Ezeket a keresletélénkítő lépéseket kizárólag az államcsőd tette lehetővé. A gyors gazdasági növekedés vonzó befektetői célponttá teszi Argentínát. A spekultatív tőkemozgások azonban magas inflációt is gerjesztenek, és egyre nehezebben tudja az állam kordában-tartani az inflációt. Miközben 2007 óta az állami hivatalban köztudottan hamis, 10%-os rátát mutatnak ki, a valóságban valahol 25-30% között van az éves infláció.
Mindennek van tehát ára: a rohamosan növekvő gazdaságokra jellemző a gyors infláció, ami nehézségeket okozhat a szegényebb rétegeknek. OkozNA, ha az állam nem törődne velük. De nem így Argentínában, ahol érdekes módon jut pénz a társadalom szegényebb rétegeinek is. röviden összefoglalva, Argentína a világ egyik legsikeresebb példája a heterodox gazdaságpolitikának. Nemcsak nem-ortodox, hanem sokszínű, minden irányzatból merítő, de alapvetően a nemzet és a nép szükségleteit figyelembevevő gazdaságpolitika, amit nem utópiák vagy ferde elképzelések irányítanak. A legfőbb oka az YPF államosításának Kircher Asszony szerint az infláció csökkentésének fontossága. Az állam kérésének ellenére 1993 óta nem végzett kapacitásbővítő beruházásokat a Repsol. Csak a hasznot akarták kivenni a vállalatból, de az osztalékot már 2008-ban megtiltotta az argentín kormány, mondván hogy ha nem végeznek felújításokat és építkezéseket, nincs szükségük osztalékra!
Az ilyen ésszerű érvelés alapján nyugodtan mi is VISSZAVEHETNÉNK elrablott, kiárusított erőforráésainkat. A magyar jövőt csakis stabil gazdasági és energetikai alapokra építhetjük, különösen egy olyan világban ahol hosszútávon ugyan, de mégiscsak fogyóban vannak az alapvető nyersanyagok. Magyarországon is indokolt volna egy-két államosítást, dél-amerikai módra. Vagyis kifizetés nélkül! Minek pénzt adnunk azért ami a miénk? Mit tehetnek? Barroso egy-két intő szavat már mondott eddig is Magyarországnak. A magyar kormány most is nemzetközileg elszigetelt, miközben Argentína csak ezúttal „ásta el magát” a nemzetközi közvélemény szemében. Kit érdekel mit mondanak rólunk?!
HIVATKOZÁSOK
[1] http://www.bloomberg.com/news/2012-04-16/argentina-to-send-bill-to-congress-for-control-of-51-of-ypf-1-.html
[2] http://www.bloomberg.com/news/2012-04-17/spain-vows-argentina-trade-war-as-repsol-seeks-10-5-billion.html
[3] u.o.
© Lovász Ádám
