Meztelen Pénzügyek

„Megszűnhet a nincstelenség Magyarországon, amennyiben megvalósítják azt a koncepciót, amit egy független független szakértői munkacsoport dolgozott ki a feltétel nélküli alapjövedelem kialakítása érdekében. A Bánfalvi István vezette LÉT munkacsoport szombaton ismertette a programot a nagyközönséggel a budapesti Kossuth Klubban, több mint teltház előtt. [1]

Jelentette ki ünnepélyes hangnemben az egyik vezető hetilap. Nagyon szép és jó, hogy az értelmiség részvétben szenvedő tagjai időt találnak az ilyen hóbortotokra, eszmefuttatásokra, sőt, amint értesülhetünk a cikkből, konkrét számításokra is. Ez rendjén van, de mindemellett valódi, égetően fontos kérdésekkel kéne foglalkozni, azokra válaszokat találni. Elsősorban arra kell választ találnunk, hogy mik azok a fontos közpolitikai célok, amelyek fontosak, amelyek elérendőek vagy megoldandóak, amelyek méltóak a megoldásra. Ilyen célkitűzés a LÉT-et bemutató tanulmányban a „gazdaság élénkítése”, ami Andor Lászlótól származó idézetben van feltüntetve mint olyannyira fontos célkitűzés:

Andor László az Európai Bizottság  biztosa szerint „Az alapjövedelem képes lehet a gazdaságot élénkíteni, általa az eddig reménytelennek tartott településeken is megjelenhet a vásárlóerő, a  jelenleginél nagyobb keresletet biztosítva a helyi gazdaság szereplői  számára. [2]

A reménysugarak áttörni látszanak a sötét felhőkön, sőt, megjelenik isteni csodaként a „vásárlóerő”! Hurrá, ez igazán megérdemel egy tapsot. Arról nincsen szó, hogy miért fontos egyáltalán a gazdaság, miért szükséges gondolkodó embernek a gazdaság állapotával foglalkoznia. Kilóg a lóláb amikor a szerzők kijelentik kategorikusan, magától értetődően, hogy a céljuk nem egyéb, mint a piacgazdaság megújítása. Boldog-boldogtalannak célja ez, kategorikus imperatívusz, megkérdőjelezhetetlen igazság. A piac, vélik a szerzők, válságban van (noha ezt semmilyen adattal nem támasztják alá – a pénzpiacok és statisztikai adatok manapság mást mondanak!), erre a válságra vagy vélt válsághelyzetre pedig gyógyír lehet a LÉT, azaz, definíciójuk szerint, ha:

Kivétel nélkül minden tartósan Magyarországon lakó állampolgárnak (ha nem külföldön adózik), biztosít a magyar állam havonta egy pénzösszeget, ami őtfeltétel nélkül megilleti, mert ez az életéhez, a létéhez és egyben a személyéhez fűződő, elidegeníthetetlen, alkotmányos alapjoga.  Ez a LÉT. 2015-re kalkulálva, havonta gyereknek 25, felnőttnek 50, várandós édesanyának 75 ezer forint készpénz jár, amiért cserébe nem követelhető semmilyen magatartás, amin nincs közteher, és ami szabadon elkölthető. [3]

Meg kell vizsgálnunk bármilyen intézkedés esetében annak motivációit, a célkitűzéseket, valamint az intézkedés lehetséges eredményeit. Meg kell vizsgálnunk mindenekelőtt, a kezdeményezők motivációit annak megállapításához, helyes vagy helytelennek tekinthető egy kezdeményezés. Kivétel nélkül megfigyelhető, hogy a modern társadalom keretei között még a munkából élő dolgozókat és a munka világából kiszorult osztály érdekeit önmaga képtelen megfogalmazni, artikulálni. Létrejött a tizennyolcadik század óta egy olyan társadalomelméleti elképzelés, és politikai irányzat, mely szerint ezen állapot a szegények kirekesztődéséhez vezetne, ezen kirekesztődés elkerülése végett pedig szükséges helyettük fellépnie a felelős, értelmiségi embernek. Ezért a baloldali igyekszik, mintegy altruista módon közbenjárni a szegények nevében a hatalommal szemben, sőt, minden igyekezete a döntéshozó hatalom megszerzésére irányul a szegények képviseletének megvalósítása érdekében. De valóban kell-e egyáltalán képviselni azokat, akik nem tudják képviselni önmagukat? Társadalomtudósnak semmit sem szabad magátólértetődőnek tekintenie. Viszont a LÉT/feltétel nélküli alapjövedelem népszerűsítői ezt a szabályt, az elfogulatlanság szabályát, elvetik amikor önmagukat mint a szegények szószólóiként értelmezik. Természetesen nem néz ki valami jól az, ha rögtön úgy lépünk a közvélemény elé, mint a koszos nincstelenek képviselői. Ezért a szélesebb közönség önérdekére alapoznak:

"LÉT miatt csökken a túlélésért folyó küzdelemből fakadó agresszió, sőt, még a bűnözés sok formája is. A pénzügyi veszteseknek is enyhül a szégyenérzetük, mert szűnik a „nemzeti nyomor”. És mindenkinek nőhet az önbecsülése, mert a LÉT erősíti az egymástól távolra került emberek összetartozását. Mindez igaz lehet azokra is, akiknek a jövedelmi pozícióit a LÉT nem változtatja meg." [4]

Azon alapul az egész gondolatmenet, hogy egy vesztes elsősorban pénzügyileg „vesztes”. Mivel az ember elsősorban anyagi lény, problémái is elsősorban a megfelelő anyagi javak nélkülözésében merülnek ki. Rejtélye a modern világnak, miközben hebzselünk a javakban, mégis akadnak embertársaink akiktől szinte fél a pénz. Kezeik közül kicsúszik a pénz, hiába adunk nekik. Léteznek olyan embertársaink, akiknek az egzisztenciája szinte taszítja a pénzt. Szükségszerű, hogy a pénz oda jusson, ahol leginkább „hasznosul”, azaz, ahol leginkább képes szaporítani magát. A tőke mozgásirányának, szabad mozgásának bármely torzítása ennek alapján a tőke működési logikáján való erőszaktevés. Normális esetben, egy szabad piacgazdaság keretein belül, a monetáris eszközök oda jutnak ahol hasznosulhatnak. Azok számára tilos pénzügyi eszközökkel rendelkezniük, akik képtelenek megfelelően hasznosítani a monetáris eszközöket. A pénz ugyanis eszköz, a szabadságnak egyfajta megtestesülése. Ha tetszik, ha nem, aki nem rendelkezik pénzzel, kinyilvánítja saját, szabadságra való alkalmatlanságát. Pontosabban szólva, azokról jelenthetjük ezt ki, akik nem vonulnak ki a társadalmi munkamegosztásból. Szabad az, aki képes pénz nélkül élni anélkül hogy vágyakozna rá, azaz, monetáris célkitűzésektől eltérő célkitűzésekkel rendelkezik, olyan normák szerint él amelyek nem igényelnek monetáris eszközöket. Valljuk be őszintén és kíméletlenül: a legtöbb szegény vesztes! Vesztes, mert a kivonulás helyett továbbra is ragaszkodnak közülük legtöbben pénzügyi eszközökkel elérhető célokhoz. A szegény nem azért szegény, mert nem rendelkezik pénzzel. Ha még az volna a helyzet, egyszerűen orvosolhatnánk a problémáit pénzügyi transzferekkel, amint a kezdeményezés szószólói is kinyilvánítják. Azonban sokkal nagyobb gonddal van dolgunk: a szegénynek fogalma sincs, mit kezdjen a pénzzel. Ha rendelkezne ötletekkel azt illetően, hogy pénzügyi erőforrásaiból miként legyen több, miként hasznosítsa társadalmilag hatékony módon a pénzét, akkor bizony nem volna szegény! Segéllyel jutalmazni az ötlettelenséget annyi, mint olajat önteni a tűzre, újabb anyaggal táplálni egy végtelen feketelyukat. Abból a feltételezésből indulnak ki a kezdeményezés támogatói, hogy a semmiből lesz valami, hacsak többet adunk hozzá. Az ötlettelenség, a buta tanácstalanságnak viszont nem lesz gyógyírje bármi a tudáson kívül. Csakis a megfelelő tudás átadása teheti képessé az embereket arra, hogy hatékonyan részt vehessenek a piacgazdaságban, amennyiben célunk egyáltalán a piacgazdaság további növekedésének elősegítése! Mert az sem magától-értetődő. Amennyiben a jövő ökológiai kihívásaira kívánunk válaszokat találni, egyenesen tilos volna az életszínvonal további emelésével, a fogyasztás bővülésével foglalatoskodni. Sőt, a társadalomtudósoknak a miné rövidebb idő alatt véghezvihető életszínvonal-csökkentéssel kéne törődniük, valamint olyan normák kidolgozásával, elterjesztésével amelyet a társadalomtudomány „posztmodernnek” vagy „posztmateriálisnak” nevez. A semmiből nem lesz valami, ez alapvető igazság amelyet az alábbi képlettel is kifejezhetünk:

semmi+semmi=semmi

Ezt úgy is kifejezhetjük, hogy:

0+0=0

A segélyezés (mert valójában egyfajta átkeresztelt segélyről van szó) csak táplálja az ürességet, a szabadságnak, a szabadságnak mint tudatállapotnak a megtagadásával egyenértékű. Abban a pillanatban, amint a szabadságot anyagi létállapotként értelmezzük, ott valójában megszűnik a szabadság. Bensőséges tudatállapot a szabadság, a jövőbeni döntési lehetőségek számbavételének képességeként értelmezhetjük. Az, hogy kinek milyen lehetőségek állnak rendelkezésére, a szabad piacgazdaság keretein belül az anyagi erőforrások feletti rendelkezés határozza meg. Viszont automatikusan nem következik a szabadság gyakorlásának képessége az anyagi erőforrások birtoklásából. Szabad versenyen alapuló piacgazdaság keretein belül a vesztesek nem rendelkeznek azokkal a személyiségjegyekkel amelyek szükségesek a piaci siker eléréséhez. Hagyományosan a kapitalista etika a munka megtestesülését látja az anyagi javakban. A protestáns munkaetika szerint az ember munkája szavatolja az általa elért anyagi eredményeket. Munka híján nincsenek anyagi erőforrások, mert megfelelő támaszték, tehetség, a tehetségnek valamilyen megnyilvánulása híján a személy rövid időn belül elveszíti pénzét. Ezt szolgálja az a folyamat, amelyet Joseph Alois Schumpeter nevezett „kreatív rombolásnak”. Ennek a kreatív rombolásnak nemcsak egyes vállalkozások esnek áldozatul szabad piacgazdaság keretein belül, hanem egész iparágak, az azokban munkát vállaló emberekkel együtt. Tetszhet nekünk vagy sem, egyetérthetünk vele vagy háboroghatunk ellene, de ez a kapitalista gazdaság működési logikájának egyik alapvető eleme. Számos piaci torzítás létezik, számos nagyvállalat létezik amely megengedheti magának hogy ne vegyen részt a szabad versenyben, hosszútávon viszont mégiscsak a verseny jellemző a piacgazdaságra. Amennyiben bennünk zavar ez a tény, humanitárius módon együtt érzünk az elesettekkel, velük szemben igazságtalan ha nem adunk nekik megfelelő alternatívát. Márpedig az alternatíva a piacgazdaságból való kilépés. Nem megoldás a piacgazdaság keretein belül tartani olyan embereket, akik bebizonyították magukról az ahhoz való alkalmatlanságukat. Lehet papolni a fogyasztás növekedésének fontosságáról, viszont ez csak az általunk mint társadalompolitikusok kiszemelt csoportok megsegítésére irányuló erőfeszítéseink csődjéhez vezethet el. Új anyagi erőforrások bevonása nem segít a szegényeken, állítjuk mi, mert a szegénység tudatállapot. A szegénységet a tanulmány szerzői mint létállapotot definiálják, Dahrendorf alapján:

A szabadság nem lehet előjog, ez pedig azt jelenti, hogy a szabadság politikájának egyik törvénye, hogy minél több ember, elvileg minden ember hozzájusson azokhoz a jogokhoz és ahhoz a kínálat hoz, amelyeket mi magunk már élvezünk. ... Ahhoz, hogy ezt megoldjuk, nem lesz elég búcsúcédula vásárlása. Szükség van a belátásra, a fantáziára, a türelemre, a kitartásra és mindenekelőtt az emberi jólét javítását célzó fáradhatatlan kísérletekre. Ez éppúgy érvényes a gazdag országokban élő kirekesztettekre, mint a szegény országokbeli nagy többségre. A tevékeny szabadság céljával egyenlő mértékben lényegesek azok az eszközök is, amelyekkel ezt a célt elérjük. Az egyik ilyen eszköz azoknak a szabályoknak összessége, amelyek által intézményes formát ölt a szabadság, tehát a szabadság alkotmánya. ... A szabadság mint cél elérésének másik eszköze kevésbé ismert, ... ez az életesélyeket felölelő alapellátottság, amihez elvileg mindenkinek, tehát minden egyes embernek joga van. ... A szabadsággal összeegyeztethető egyenlőtlenség határa ott húzódik, ahol a kedvezményezettek elvitathatják a hátrányos helyzetűek részvételi jogait, illetve a hátrányos helyzetűek teljesen kiszorulnak a részvételből a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatban. Mindkét esetben csupán az segít, ha az alapellátottság mindenki számára biztosított. [5]

Nagyon problémás gondolatmenet ezen materialista szegénység-értelmezés. Sokkal célszerűbb volna a szegénységet mint tudatállapotot értelmezni, fenomenológiai alapon. Hiszen még akkor is, ha fenntartjuk azon nézetet, mely szerint az anyag határozza meg a tudatot, még abban az esetben is elkerülhetetlen azon következtetés, mely szerint elsődlegesen tudatállapot a szegénység, nem pusztán pénznélküliség. Ha csak egy valaminek a hiánya volna a szegénység, orvoslása nem igényelne különös erőfeszítést. A valóság ezzel szemben az, hogy elkerülhetetlen a szegény-tudat kialakulása azok körében akik tartós ideje nélkülöznek. A nélkülözőkkel szemben embertelenség egy olyan társadalmi rendnek a rájuk való erőltetése, amelynek alapvető működési logikája eltér az ő tudatállapotuktól. Élnek köztünk olyan emberek, akiknek a tudatállapota összeegyeztethetetlen a piacgazdaság működésével. Egyszerű tényleírás ez. Valamennyi nincstelen ember egész életében nem is tapasztalta meg a piacgazdaságot, szüleik pedig utoljára a Kádár-rendszer igencsak piacidegen körülményei közepette vállaltak munkát, méghozzá olyan ágazatokban ahol végképp nem érvényesült a piaci logika. Fogalmuk sincsen az ilyen embereknek, mit kezdjenek a pénzügyi erőforrásokkal. Felelőtlenség a legjavából őket olyan eszközökkel felruházni, amelyek egy olyan rendszerben való működésre jogosítanak fel, amelyik tőlük idegen. Hogyan tudunk feltétlen alapjövedelmet biztosítani mindenkinek olyan társadalomban, amely kivételek nélkül kivételez, a társadalom minden szintjén? Ez a társadalmi-gazdasági rendszer többi, versenyen alapuló részével annyira éles ellentmondásba kerülne, hogy a LÉT-pénz bevezetését követően nemhogy csökkenne a kulturális és szociális távolság a társadalom különböző csoportjai között, hanem elképesztő nagyságúvá válna. Nem megy együtt a kettő: külön közigazgatási egységekre volna szükség, méghozzá két különböző országra vagy országrészre ezen cél megvalósítása érdekében. Annyiban oldhatjuk meg a szegények problémáit, amennyiben a). területi alapon biztosítunk nekik egy olyan területet, ahol kivételesen nem érvényesül a piaci logika, hanem alternatív társadalmi logika érvényesül a mindennapi életben vagy b). módosítjuk a tudatállapotukat, azaz, alkalmassá tesszük őket a szabad piacgazdaságban való részvételre. Természetesen a Feltétel Nélküli Alapjövedelem védelmezői azt vethetik fel ezzel szemben, hogy az előbbi megoldás bizony a szabadságjogoknak durva, vállalhatatlan megsértése, nagymértékű szegregációval volna egyenértékű. Ettől nem riadunk vissza, ugyanis annak eldöntése, mi a vállalhatatlan és mi a vállalható, teljes mértékben szubjektív értékítélet kérdése, nem pedig tudományos kérdés. A második feltevéssel szemben pedig felhozhatják, hogy a LÉT-pénz szolgálhatja akár a szegények munkaerőpiaci integrációját is, hiszen lehetővé tehetné az egyébként nélkülöző, nincstelen, kínlódó emberek számára az oktatásba való bekapcsolódást, a képzési lehetőségek eddigi jobb kihasználását. Csakhogy a szegény tudatállapot eleve kizárja számos egyén esetében a szabadság által adott lehetőségekkel való élést, a lehetőségek megragadását. Ráadásul semmilyen komoly indok sem szól amellett, hogy ne kötődjenek feltételek az ilyen típusú juttatáshoz. A szabadságjogokat semmilyen módon nem korlátozná, ha a LÉT-pénz az oktatásban való részvételhez kötődne, vagy nem volna használható olyan javakra amelyek csak élvezeti jellegűek. Aki elzárkózik az oktatástól, annak előnyeitől, önmagát rekeszti ki, bármennyire is meglepő azoknak a jogvédőknek akik mindenütt diszkriminációt, hátrányos megkülönböztetést látnak, ha más okok miatt nem is, hát saját megélhetésük végett. Pusztán a létezés jogán adni pénzt valakinek értelmetlen egy piacgazdaság keretein belül, mert esélyegyenlőtlenséget teremt a LÉT-pénzzel élő és azt mellőző, munkából élő emberek között. Ráadásul semmilyen formában nem számol azzal a tanulmány, hogy esetleg, megfelelő szigorú korlátozások hiányában, miként volna megakadályozható a munkanélküliség aránytalan felduzzadása. Közgazdaságtani axióma ugyanis, hogy a nem megfelelően korlátozott segélyezés óriási munkanélküliséget generálhat. Egyáltalán nem világos továbbá, hogy a munkáltatóknak vajon miféle érdekük fűződne a munkahelyteremtéshez, különösen a megemelt adók következtében. A szociális irigység érződik ebből az egész koncepcióból, az irigység azok iránt akik ezen társadalom keretein belül az átlagnál tevékenyebbek. Amennyiben következetes kíván valaki lenni, a munkamegosztást mint olyat kell felszámolni, a társadalom teljes egészéből kiiktatni a versenyt, és olyan normák létrehozásán fáradozni amelyek túlmutatnak az anyagi érdeken és anyagi kényszeren. Valóban tevékeny akkor lesz valaki, amennyiben cselekvésének látja értelmét. Az értelemadás motívuma hiányzik az ilyen jellegű ad hoc megoldási javaslatokból, amelyek Grálként definiálják magukat, miközben vajmi kevésbé járulnak hozzá a kérdések valódi megoldásához. Tevékeny szabadságról annyiban beszélhetünk, amennyiben a cselekvő saját cselekvéseiket legitimnek, indokoltnak és értelmesnek találják. Attól hogy anyagi erőforrásokat juttatunk olyan nincstelen embereknek akik talán egyáltalán nem rendelkeznek normákkal, csak normátlanságuk további elmélyülését várhatjuk. Helyzetüknek javulását, túl a fogyasztás minimális bővülésén, az egyik-napról-a-másikra élés kinyújtásán, az anyagi jellegű segítségnyújtástól nem várhatjuk. Az embereknek célok kellenek, olyan célok amelyekért érdemes nap mint nap felkelniük. Olyan célok, amelyektől éppen a munkanélküliséf rémes tétlensége fosztja meg a dologtalanságtól megsújtott embereket. Több pénz helyett adjunk nekik munkát! Méghozzá olyan munkát, amelyet értelmesen végezhetnek el, és mindnyájunk javát, a társadalom javát szolgálja a sajátjuk mellett. Nem ingyen kenyérre van szükség, hanem tettekre, újabb cselekvési lehetőségek megadására. A munka az ember önépítő és önmegvalósító tevékenysége. A munkanélküli nélkülözi az önmegvalósítási lehetőséget, ezért a lehetőségek tárházát kell bővítenie a társadalompolitikának, elsősorban az oktatáson, a tudáshoz való hozzáférésen keresztül. Adjunk az embereknek esélyt arra, hogy kibontakozzanak! Munkát a kenyér mellé, ez a dolgok rendje!

HIVATKOZÁSOK

[1] http://hvg.hu/itthon/20140111_Itt_az_alapjovedelem__feltetel_nelkul

[2] http://www.255075.hu/upload/tanulmany.pdf , 3 old.

[3] u.o. 4 old.

[4] 7 old.

[5] 5 old.

Célszerű olykor körbetekinteni a világban, hogy máshol hogyan is gazdálkodnak. Ha egy zöldbárót megkérdeznénk arról, hogy hogyan kéne megszervezni versenyképesen a magyar mezőgazdaságot, azt válaszolná, "így jó ahogy van." A magyar birtokszerkezet márpedig nem kielégítő. Az egyik oldalon vannak apró családi birtokok, a másikon pedig hatékony, fejlett technológiával dolgozó nagybirtokok, amik nem egy esetben külföldi-tulajdonúak.

[A japán szövetkezeti hálózat székhelye.]

Ahhoz hogy legalább ugyanolyan versenyképes lehessen a magyar mezőgazdaság mint az 1980-as években volt, bizony meg kell szüntetnünk ezt a "két-sebességű" mezőgazdaságot. Ami hiányzik Magyarországról, az az erős szövetkezetek. Amint látni fogjuk "világ körüli utazásunkon", még a huszonegyedik században sem ritkák a mezőgazdasági szövetkezetek. Nem egy országban domináns, monopólium-helyzetben van egy-egy területen a szövetkezet. több olyan ország van ahol lehetetlen valakinek gazdálkodnia anélkül hogy ne lépne be a szövetkezetbe. És nem Észak Koreáról van szó...

"Nem kell hogy rabjai legyünk a hitelminősítő intézeteknek."

Mervyn King, a Bank of England elnöke [1]

Sőt, nemhogy nem működnek semmilyen szempontból a jelenlegi gazdasági helyzetben, hanem még ártanak is. A költségvetési szigoron alapuló gazdaságpolitika hívei nagy előszeretettel szoktak hivatkozni arra, hogy a "piacok" megjutalmazzák azokat az országokat, melyek csökkentik a kiadásiakat és megbüntetik azokat a renitenseket akik nem hajtják végre a kötvénybefektetők által állítólag várva-várt szigorításokat. Ennek alapján Portugália, Írország, Olaszország, Görögország és Spanyolország amiatt vannak pénzügyi nehézségeik, mert a kötvénypiacról ki lettek árazva a magas államadósságaik miatt... Csakhogy egy dologról elfelejtkeznek a neoliberális elméleti közgazdászok: a tőkemozgások alapvető szabályáról.

A makroökonómia komolyabb művelői Keynes óta elismerik hogy nem mindig működik ugyanúgy a tőkés gazdaság. Amikor recesszió van és a GDP csökken, azaz, pénzügyi szemmel nézve, a magas-hozamú befektetések lehetőségei szűkülnek, és egyre kevesebb módja létezik a tőke kamatoztatásának, sőt, egyre magasabbak a kockázatok és egyre valószínűbbek a veszteségek, valami furcsa dolog történik. Megváltozik a kapitalizmus egész gépezete. Kivonják a pénzüket a tőkések a gazdaságból és pénzbe helyezik, olyan államok pénzébe melyek alacsony hozamokat kínálnak. Azaz, kollektíven megőrülnek a befektetők, és egyre inkább negatív hozamért is képesek hitelezni, ha biztonságban tudhatják pénzüket. Csak erősíti ezt a folyamatot az hogy a nagy nyugdíjpénztáraknak kötelezően elő van írva nemzetközi szinten hogy csak "alacsony-kockázatú" papírokba fektethetnek. Rendkívül beteg állapot ez, ami jelzi azt hogy mekkora pénzügyi nehézségek vannak és mekkora a baj a pénzügyi rendszerrel. Ennek "köszönhetően" többek között Dánia meg Svájc élénkíthetik gazdaságukat bőséges, NEGATÍV-KAMATÚ hitelekkel [2].

Ezen országok gazdasági teljesítménye sokkal jobb mint az Eurózónáé. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem hajtottak végre olyan költségvetési kiigazításokat mint amilyeneket több eurózónai tagállam. IMF/EU csomagokon esett át már Portugália, Görögország és Írország. Ezen nemzetgazdaságok, vagyis, ami maradt még belőlük, vetíthetik előre hogy mi fog történni más, önálló monetáris politikával nem rendelkező országokkal... HOPPÁ! Önálló monetáris politika, talán itt van a kutya elásva. Dánia és Svájc, akárcsak egy bizonyos mértékig Csehország, tartósan alacsonyan tartották alapkamataikat. Ennek is köszönhetően gazdasági teljesítményük felülmúlta valamennyi más EU-s tagállam "növekedését", bár a krízis kiterjedt rájuk is. De az alacsony, inflációt alulmúló alapkamat miatt a tőkeáramlások számukra kedvezőek. Az eurót használó országoknak nem maradt más mint a belső devalváció, egy gyönyörű kifejezés, akárcsak a "versenyképesség-növelés", ami egyet jelent az életszínvonal drasztikus csökkentésével és a nép életkörülményeinek lezüllesztésével. Önálló fiskális és monetáris politika híján védtelenek a tőkeáramlások 2011 májusa óta tapasztalható fordulatával szemben. Viszont miért vonják ki a pénzüket a befektetők az úgynevezett "kockázatos" országokból? Egyáltalán mitől válik egy ország "kockázatossá"?

Az átlagember meg a Corvinus Egyetem agymosottjai azzal válaszolnának, hogy "az államadósság mértékétől függ". Csakhogy ez hülyeség. NEM LÉTEZIK EMPIRIKUS KAPCSOLAT AZ ÁLLAMPAPÍRHOZAMOK ÉS EGY ORSZÁG ELADÓSODOTTSÁGA KÖZÖTT. Ha ez igaz volna, Németország ugyanolyan kamatokat kéne hogy fizessen mint Magyarország, Japánnak pedig már rég az IMF-hez kellett volna fordulnia segítségért. Három mozgatórugója van a kötvénypiacoknak:

1. A monetáris politika (a központi bankok által megszabott alapkamat változása, egyéb központi banki akciók)

2. A GDP-növekedés

3. A másodikból következően, az infláció.

Ezen három összetevő között nemigen találom a költségvetési szigort mint lényeges befektetői szempontot. De nem az én arany szavaimra hallgassanak a Tisztelt Olvasók. Vannak akik számokkal is alá tudják támasztani, hogy mennyire nem számít a befektetőknek az államadósság, amikor hús-vér kötvénykereskedők és nem holmi elméleti közgazdászok által mozgatott bábuk hozzák a döntéseket! A Bloomberg újságírói és statisztikusai végigszámolták, hogy az elmúlt 38 év adataival dolgozva kiszámolták, hogy AZ ESETEK FELÉBEN nem jár hozamemelkedéssel egy LEMINŐSÍTÉS. [3]  Azaz, NEM ÉRDEKLI a kötvénypiacokat A HITELMINŐSÍTŐK VÉLEMÉNYE EGY ADOTT ORSZÁGRÓL. Sőt, több olyan eset is létezik amikor a költségvetési megszorítások megemelték az államadósság kamatait, a romló gazdasági teljesítmény miatt. Ez történt Írországgal, Olaszországgal meg Spanyolországgal is. Ezeket a nemzetgazdaságokat nemhogy jutalmazta a kötvénypiac, hanem EGYENESEN BÜNTETTE, PONTOSAN A MEGSZORÍTÁSOK MIATT. Akinek van esze, tanul mások kárából és nem dől be egyes közgazdászok és idegen érdekeket szolgáló "szakértők" demagógiájának. Azok a politikai erők pedig melyek a hitelminősítőkre hivatkozva bírálják a kormány gazdaságpolitikáját, és nem más érvekre alapozva, hiteltelenek és dilettánsok. Még az angol központi bank elnökénél is vadabbul védik a pénzügyi rendszer érdekeit. Márpedig ha Mervyn King meg a kötvénypiacok megengedhetik maguknak hogy semmibe vegyék a hitelminősítőket, igazán nem látom okát annak hogy miért is ne tehetné ezt meg a magyar kormány.

HIVATKOZÁSOK:

[1] http://www.bloomberg.com/news/2012-06-18/austerity-doesn-t-pay-as-debt-markets-ignore-rating-cuts.html

[2] http://www.reuters.com/article/2012/05/31/denmark-cbank-idUSL5E8GVE5W20120531

[3] lásd 1. hivatkozás, illetve a következő hasznos grafika, konkrét példákkal Franciaország, Spanyolország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság le-és felminősítéseivel: http://go.bloomberg.com/multimedia/sovereign-debt-ratings/

Az általános felfogás szerint rossz dolog a "kockázat". Az átlagember agyában valami gonosz, sötét erőként lebeg a fejünk fölött, és bármelyik pillanatban ránk szakadhat. Valóban, amióta a világgazdaság turbulens, felkavart állapotba került az elmúlt öt évben, vagy, ha hosszabb-távon nézzük, az elmúlt 30-40 évben, sokkal nehezebbé vált hosszútávon tervezni pénzügyi döntéseket, nemhogy befektetéseket. Nem is létezik ma már olyan befektetés, amiről teljes biztonsággal megmondhatná bárki is hogy feltétlenül eredményes lesz egy évtized múlva.

Pontosan ez a lényege a "kockázatnak": nem kiszámítható. De a kockázat egyben lehetőség is. A kockázatosnak mondott befektetések hozamai törvényszerűen magasabbak mint az ú.n. "kockázatmentes" pénzügyi termékek hozamai. A napokban döbbenetes, ám korántsem meglepő hír volt, hogy a német államnak sikerült kibocsátani kétéves államkötvényeket 0% kamattal. [1] Hogy miért nem meglepő ez, a következő axióma világítja meg: NORMÁLIS ESETBEN a tőke a lehető legmagasabb megtérülést keresi. Előveszi egy tőkés az atlaszát, és megnézi melyik országban érhetőek el:

a). a legmagasabb kamatok

b). a legmagasabb profitráták

Amiknek alapja a minél gyorsabban növekvő GDP és egy, általánosságban inflációra hajlamos gazdaságpolitika. Amennyiben ezek a sajátosságok megvannak, meghozzák az illetékesek a döntést és beruháznak és/vagy spekulálnak. Azaz, tőkéjüket valamilyen formában elhelyezik a kiválasztott országban. Vagy államkötvényt és devizát vásárolnak pusztán árfolyamnyereség végett, vagy költenek pénzt a beruházásaikra, ami szintén igényli az adott ország valutájának felvásárlását. Boldog napsütés, enyhe szélfúvás és közepesen gyors, ám állandó és kiszámítható gazdasági növekedés... a tőkések paradicsoma! Ilyen környezetben több dolog fog bekövetkezni. A legszembetűnőbbek a következőek:

a). a magas alapkamatokat kínáló devizák emelkednek

b). egyre kedvezőbb feltételek mellett jutnak hitelhez a kockázatosabb, de fejlődő ("feltörekvő") országok

c). a gyorsabban növekvő térségek tőzsdéi, pénzpiacai, sőt, általában termékeik (pl. az általuk exportált nyersanyagok) árai emelkednek, akár gyors ütemben is

d). a feltörekvő térségekben felvásárolják külföldiek az ingatlanokat

e). a tőke beáramlása miatt megugrik az infláció

Ezek a paradicsomi állapotok sajnos nem tarthatnak örökké. Ez a ciklus tartott nagyjából 2007-ig, amikor szétesett és mély válságba került a világgazdaság. Azóta sem került a helyére a "régi, jó világ". Az új valóságban nem annyira kelendőek többé a magas-hozamú befektetések. ABNORMÁLIS gazdasági helyzetben még a Föld is a feje-tetejére áll. Nem a Föld forog a Nap körül; ebben az esetben a Nap kering a Föld körül! Nem érdekli a tőkéseket, hogy akár veszteségért is hiteleznek; a lényeg hogy biztonságban tudhassák pénzüket. Más kérdés természetesen, hogy politikai okok is közrejátszanak abban, hogy mely ország számít "biztonságosnak". Ebben a helyzetben (azaz, válsághelyzetben) bizarr dolgok történnek. 2011-ben, amikor tőzsdekrachot eredményezett a világgazdaság lelassulása és az USA közeli államcsődje, az USA ÁLLAMPAPÍRJAIT FELVÁSÁROLTÁK és az Egyesült Államok által fizetendő kamatok CSÖKKENTEK. A 0,25% alapkamattal "büszkélkedő" dollár pedig ERŐSÖDÖTT... miközben készült tönkremenni Amerika! Ez az ú.n. "risk-off" környezet. Amikor a világgazdaság úgy tűnik hogy lassul, sőt, akár recesszióba is fordulhat (mint most), behúzzák fülüket-farkukat a befektetők. A következő dolgok történnek:

a). a magas alapkamatokat kínáló devizák zuhannak

b). akár csődhelyzetbe is kerülhetnek a "feltörekvő" országok, mert állampapír kamataik emelkednek

c). az árucikkek értéke csökken, akár drasztikusan is, nehéz helyzetbe-hozva a nyersanyag exportból élő térségeket

d). az ingatlanpiac mindenütt krízisbe kerül, de különösen ott ahol a válságot megelőzően a legmagasabb megtérülés volt tapasztalható

e). a tőke kiáramlik a legtöbb országból, csökkentve ezáltal a világgazdaságban az inflációt

Ekkor szoktak a magyarok mély lelkiismeret-furdalást érezni. "Atyaég, valamit nagyon elronthattunk"-szokták kérdezni magukban az emberek, roppant mulatságos módon, amikor a forint valamilyen "lélektani" szintet áttör. Címlapokat és szomorú arcokat eredményez amikor a forint rossz irányba áttöri a 300-as szintet az euróval szemben. Érdemes egyszerre és mindenkorra leszögezni: semmi köze egy ország "megítélésének" ahhoz hogy melyik irányba mozog mikor a fizetőeszköze meg a pénzpiacai. Európának majdnem a legmagasabb alapkamatával rendelkezik Magyarország. Akkor könyörgöm, vajon mit vártatok?! A tőkeáramlások a fent megállapított logika szerint zajlanak. A kockázat kétoldalú dolog: 2008-ig a magyar forint volt a legjobban teljesítő deviza. Ameddig nem származott baj belőle, bezzeg nem panaszkodtak ennyien arról, hogy "fú, de kockázatos ez, milyen sokat mozog, jaj, ennek nem lesz jó vége". Pedig ha megfordulnak a tőkeáramlások, jellemzően nem szokott jól végződni!

Mik a tanulságok ebből? Az a legfőbb tanulság, hogy szükség van tőkepiaci korlátozásokra. Eddig az összes, tartósan sikeres felzárkózó állam korlátozta a tőkeimportot-és exportot, hogy ne szenvedjen hosszútávú kárt az ország ha a külföldi befektetők egyszer csak megrémülnek valamitől és haza akarják vinni a pénzüket. A különféle állami eszközök segítségével lehetetlen is volt egyszerre kiszállniuk egy gazdaságból a befektetőknek. Ezt a politikát követte az 1990-es évekig Kelet Ázsia. Egészen addig, ameddig az IMF "jó tanácsait" követve feloldották a tőkekorlátokat. Egy pár évig tartó vad spekulációt követően egyszer csak faképnél hagyta a külföldi tőke őket, és gazdasági összeomlást eredményezett... Amint faképnél lett hagyva a legtöbb, "hol volt-hol nem volt" sikersztori, például Írország, Spanyolország vagy a balti államok.

Tulajdonképpen hasznos célt szolgált a válság, mert megmutatta a tükörképét a normális folyamatoknak. Az extrém esetekből nyerhetünk rálátást a tőkemozgások alapvető logikájára. Ezt a logikát megértve és felfogva kell hoznunk befektetési és nemzetpolitikai döntéseket, a helyzet szükségletei szerint. Még fontosabb: nem szabad egy kormánynak homokra építkeznie. A jelenlegi konjunktúra nem kecsegtet sok jóval a következő 12 hónapot illetően. Közgazdászok becslései szerint ha Görögország most elhagyja az eurózónát, 4%-körüli GDP csökkenést fog ez eredményezni az Európai Unióban. [2]. Hosszútávon csakis ez lehet a megoldás Görögország bajaira, de félő hogy már túl késő (Nouriel Roubini közgazdász ezt már 2010-ben javasolta) [3]. Jelen pillanatban egy argentin-típusú megoldás az egész európai bankrendszert súlyosan érintené. Más kérdés, hogy van mit feltakarítani Görögországon kívül is. A minap Katalóniáról, a turisták kedvelt célpontjáról derült ki, hogy voltaképpen csődbe került! [4]  Barcelona több milliárd eurót kér a spanyol államtól, mert nem fogja tudni a katalán tartomány törleszteni a hiteleit. Így jár az, ki homokra építkezik...

© Lovász Ádám

HIVATKOZÁSOK

[1] http://www.csmonitor.com/World/Global-News/2012/0523/Amid-eurozone-turmoil-Germany-borrows-money-for-free

[2] http://www.bloomberg.com/news/2012-05-29/greek-exit-aftershocks-risk-reaching-china.html

[3] http://www.ft.com/intl/cms/s/0/a3874e80-82e8-11df-8b15-00144feabdc0.html#axzz1wFlhZsXN

[4] http://uk.reuters.com/article/2012/05/25/uk-bankia-bailout-idUKBRE84N1JM20120525

"Hiány lesz alapvető árucikkekből. Benzin nélkül a hadsereg és rendőrség nem fog tudni működni. Hosszú idő után visszatérne az egyensúly. De az első átmeneti időszak rémálom lesz." [1]

George Provopoulos, a Görög Nemzeti Bank elnöke

„Egy több éves adósságtörlesztési és DEGLOBALIZÁCIÓS korszak korai szakaszában vagyunk.” [2]

Amint már figyelmeztettem márciusban [3], a nemzetközi gazdasági konjunktúra helyzete elkezdett ismét romlani. Úgy tűnik, hogy a világválság visszatér és újabb gazdasági visszaesés következik. Ezúttal az Európai Unióból, kiváltképp annak bankrendszeréből indult el a válság. Drámai események következhetnek, ha az illetékes hatóságok nem tesznek konkrét lépéseket. Az 1930-as évek depressziójához hasonló történéseknek lehetünk ismét tanúi, ha elmaradnak a szükséges lépések, amikre már egyre kevesebb idő marad.

Mindannyiunk, Európa és a világ, sorsának előképe lehet Görögország. A nemzetközi tőke által kisemmizett emberek tízezrei, 20%-os munkanélküliség, 50%-os ütemben növekvő HIV-fertőzöttség [4], rohamosan terjedő droghasználat, általános apátia, már-már káosz a főváros utcáin, és egy idő múlva teljes összeomlás minden értelemben és a júniusi választások után EU-ellenes kommunista kormány. A nemzetközi médiában már-már "failed state"-nek hívják a hajdan gazdag és jómódú országot. A "failed state" kudarcot-vallott országot jelent, illetve általában azokat az országokat jelöli melyek nem követik a pénzvilág utasításait.

Minden olyan ország kudarcot vall, amely nem a hivatalos, ortodox közgazdaságtant követi. Nem érdekli a görög szélsőbaloldalt vagy, ami azt illeti, a nemzeti érzelmű görögöket sem, ha kilépnek az euróövezetből ha valóban jobb gazdasági körülményeket eredményezne. Innét már nincs lejjebb számukra.

Öt év óta majdnem folyamatosan csökken a görög gazdaság, méghozzá 5%-os ütemben. Az általános gazdasági gyengeség Európában sajnos Magyarországot is épp oly keményen falhoz-vágta. Az eleve nem túl fényes, 2010 óta folyamatosan romló teljesítmény (a kormányzati kommunikáció és a statisztika két különböző dolog!) mély, rémálmaimban sem elképzelt recesszióba sodorta országunkat. [5] EGY NEGYEDÉV ALATT -1,3% rendkívül nagy méretű csökkenés. Egy korábbi írásomban 1%-os GDP csökkenést gondoltam valószínűnek, a GKI-re hivatkozva. Ehhez a mérsékelten pesszimista várakozáshoz képest messze alulteljesített a (sajnos) exportorientált és globalizált Magyarország.

Könnyű panaszkodni arról, hogy nem megfelelő a magyar gazdaságpolitika. Azonban a civilek dolga nem pusztán a panaszkodás. Sokkal inkább a kiút megvilágítása. Ez, különösen most, égetően sürgős feladat. Először is csökkenteni kell minél gyorsabban exportfüggőségünket. Támogatást kell folyósítani belföldi feldolgozóipari vállalatoknak, például a buszgyártóknak és elektronikai készülékek gyártóinak. Legalább 50%-ban magyar és/vagy állami tulajdonú, a Ganz-MÁVAG-hoz hasonló gépipari vállalat létrehozása szükséges, hogy a belföldi kereslethez (is) jobban igazodhasson a járműipar. A globalizáció csökken a következő évtizedben: nem én állítom, hanem a második idézet szerzője, a Morgan Stanley árupaici kereskedője, Hussein Allidina. Aligha egy radikális antiglobalista... Ilyen korszak közepén a legnagyobb butaság megszorításokat csinálni. Még nagyobb butaság a magyar iparfejlesztést külföldi piacokra alapozni. Igazodni kell ehhez a tényhez, akármit gondol valaki a globalizációról. A jelenlegi körülmények az antiglobalista álláspontnak kedveznek.

A Magyar Nemzeti Banknak konkrét lépéseket kell megtennie a monetáris lazítás felé, alapkamat-csökkentésekkel és, ha kell, több százmilliárd forintnyi pénznyomtatással. Az így keletkező forintokkal hitelezhetne az Államkincstárnak, a nemzetközi pénzügyi válságtól valamennyire megóvva ezáltal a magyar állampapírpiacot. Ily módon költekezhetne bőkezűen a Magyar Állam, keresletet támasztva ipari termékek iránt útépítésekkel meg nehézipari beruházásokkal, hogy a fejlettebb iparágak fejlesztéséről ne is beszéljünk. A fogyasztói cikkek iránti igény is növekedhet, ha eltörlésre kerül az ÁFA a többkulcsos adó visszaállítása révén. Ilyen gazdasági nehézségek közepette ÁFÁ-t emelni a lehető legrosszabb lépés! Fontos lesz az importfüggőség csökkentése azonban textilipari beruházásokkal, mert a külkereskedelmi hiány egyik nyomós oka a drága, külföldi luxustermékek iránti kereslet.

Nemzetközi szinten az eurót el kell takarítani a láthatárról. Több szakértő is arra hívta és hívja fel a figyelmet, hogy óriási hiba egy monetáris zónában tartani egymással ellentétes érdekű országokat. Izland példáját követve, Görögország jobban tenné ha nagymértékű devalvációt hajtana végre (amint megtette pl. az 1980-as években). Ez államcsődöt eredményezne (de facto most is ez van), ám hamar túljuthatna a nehezén heterodox gazdaságpolitikával, amint Izland is tette állami célzott, növekedéssegítő állami forráskihelyezéssel. A devalváció nagy nehézségekkel járna, de, amint még a görög központi bank elnöke is mondja, a folyamat végén beállna az egyensúly. Ennek egyetlen akadálya az euró további használata. Magyarországnak nemzetközi téren is szorgalmaznia kéne az euró felbontását, hogy csak az erős, exportorientált gazdaságok használhassák. Sajnos a világuralomért folytatott deviza-világháborúnak törvényszerűen vannak nyertesei és vesztesei.

© Lovász Ádám

HIVATKOZÁSOK

[1] http://www.reuters.com/article/2012/05/18/us-greece-grexit-idUSBRE84H0HW20120518

[2] http://www.bloomberg.com/news/2011-12-19/investors-in-fetal-position-cut-bets-as-goldman-sees-rally-commodities.html?pid=yhoo

[3] http://nem-ortodox.blog.hu/2012/03/23/viharfelhok_5

[4] http://www.reuters.com/article/2011/11/10/us-greece-hiv-newspro-idUSTRE7A94PD20111110

[5] Lásd a térképet! http://graphics.thomsonreuters.com/12/04/EZ_RECCMP0412_SB.html

„Argentína elnöke, Cristina Fernandez de Kirchner államosította az YPF S.A.-t, az ország legnagyobb olajfinomítóját. Elkobzásra került a spanyol Repsol YPF S.A.-tól, miután a spanyol vállalattal komoly nézeteltérések alakultak ki elmaradt beruházások miatt. [1]

„<<Káoszba vezetik az országot>>, vélekedett Brufau (a Repsol vezérigazgatója) egy madridi sajtótájékoztatón. <<Egy felelősségteljes országnak a reális lehetőségek alapján kell terveznie, és nem az alapján hogy milyennek szeretnék látni a valóságot.>>” [2]

„<<Nagyon nagyot csalódtam a tegnapi bejelntés miatt”, mondta az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso ma Brüsszelben. [3]

Április 16-án sokként ért valamennyi befektetőt, hogy az argentín állam elkobozza az 1993-ban privatizált YPF-et a spanyol olaj multitól, a Repsol YPF-től. Ezentúl a spanyol vállalat nevet is fog váltani, és már csupán Repsoltként tevékenykedik tovább. A bejelentés hírére az YPF papírjai 20%-kal estek. Gyakorlatilag ingyen, azaz, elkobzással kívánja átvenni de Kircher Elnök Asszony az ország legnagyobb olajfinomítóját... vagyis VISSZAVENNI.

Visszavenni a nemzet tulajdonába. Praktikus és nemzeti-érzelmű érvelekkel egyaránt tudott szolgálni. Nincs szó ideológiai elvakultságról vagy fanatizmusról, semmiféle „szocialista utópiák” építéséről. EGyszerűen azokat a lépéseket teszi meg, amiket a józan ész és a nemzeti érdek megkövetel. Minden nemzetnek érdekében áll energiaellátását saját kezében tartani. Latin Amerikában, ellentétben Hazánkkal, nincs ellentét a baloldaliság és a nacionalizmus között. Sőt, a nemzeti eszme gyökereiben baloldali azon a kontinensen. Cristina de Kirchner férje baloldali peronistaként megtagadta Argentína államadósságának visszafizetését. A mai napig pereskednek a kötvénybefektetők... Férja halála óta ő folytatja nemzetmentő munkáját, akárcsak a huszadik században Juan Perón és annak felesége, Evita Perón. Nem véletlen a párhuzam; a Kirchner házaspár tudatosan követte és követi a valaha élt legtehetségesebb, és máig legnépszerűbb argentín elnök politikáját.

De vizsgáljuk meg részletesebben, hogy hogyan is néz ki az argentín eset? 2002-ig súlyos pénzügyi válságon ment keresztül Argentína, jórészt azért mert fizetőeszközüket a dollárhoz rögzítették az IMF szakkemberei utasítására az 1990-es években. Ez irreálisan felülértékeltté tette, hatalmas külkereskedelmi tórzulásokat, magas államadósságot, és végül teljeskörű gazdasági összeomlást okozva. Magyarán, ugyanaz történt velük mint amin Görögország megy keresztül. Mivel rögzítve volt az argentín fizetőeszköz a dollárhoz, olyan volt mintha a dollár-zónába tartozna. Holott az amerikai monetáris politikát csak az USA gazdasági érdekei diktálják, és egyik ország valutája nem biztos hogy jól szolgálja a másikat... Nagy külkereskedelmi hiányt halmozott fel az ország, amiket csak hitelfelvételekkel bírt fedezni. Mire észhez-tértek a befektetők, túl késő volt és súlyos bankválság alakult ki. Az 1930-as évek depressziójához hasonló jelenetek zajlódtak le; mivel nem akarta feladni a dollár-peso konvertibilitást, az akkori kormány arra kényszerült hogy elkobozza a magánszemélyek megtakarításait. Bank-rohamok, káosz és zavargások keletkeztek, amint többmillión elveszítették félretett pénzüket.

A szó minden értelmében padlóra került az ország. A Nemzetközi Valutaalap mindennek dacára további megszorításokat sürgetett a tönkrement államtól, nehogy ne tudja visszafizetni államadósságát. Mindent áldozzanak fel, csak jussanak pénzükhöz a hitelezők! Ez az IMF mottója, és ezt utasították el Eduardo Duhalde, majd Nestor Kirchner. 2002 óta nem törleszti államadósságát Argentína... és rohamosan nő a gazdaság! A baloldali peronista elnökök sorban megemelték a minimálbért, és a legtöbb alapvető élelmiszerre állami támogatást adnak, valamint az áram és gázellátást is önköltségi áron biztosítja az állam. Ezeket a keresletélénkítő lépéseket kizárólag az államcsőd tette lehetővé. A gyors gazdasági növekedés vonzó befektetői célponttá teszi Argentínát. A spekultatív tőkemozgások azonban magas inflációt is gerjesztenek, és egyre nehezebben tudja az állam kordában-tartani az inflációt. Miközben 2007 óta az állami hivatalban köztudottan hamis, 10%-os rátát mutatnak ki, a valóságban valahol 25-30% között van az éves infláció.

Mindennek van tehát ára: a rohamosan növekvő gazdaságokra jellemző a gyors infláció, ami nehézségeket okozhat a szegényebb rétegeknek. OkozNA, ha az állam nem törődne velük. De nem így Argentínában, ahol érdekes módon jut pénz a társadalom szegényebb rétegeinek is. röviden összefoglalva, Argentína a világ egyik legsikeresebb példája a heterodox gazdaságpolitikának. Nemcsak nem-ortodox, hanem sokszínű, minden irányzatból merítő, de alapvetően a nemzet és a nép szükségleteit figyelembevevő gazdaságpolitika, amit nem utópiák vagy ferde elképzelések irányítanak. A legfőbb oka az YPF államosításának Kircher Asszony szerint az infláció csökkentésének fontossága. Az állam kérésének ellenére 1993 óta nem végzett kapacitásbővítő beruházásokat a Repsol. Csak a hasznot akarták kivenni a vállalatból, de az osztalékot már 2008-ban megtiltotta az argentín kormány, mondván hogy ha nem végeznek felújításokat és építkezéseket, nincs szükségük osztalékra!

Az ilyen ésszerű érvelés alapján nyugodtan mi is VISSZAVEHETNÉNK elrablott, kiárusított erőforráésainkat. A magyar jövőt csakis stabil gazdasági és energetikai alapokra építhetjük, különösen egy olyan világban ahol hosszútávon ugyan, de mégiscsak fogyóban vannak az alapvető nyersanyagok. Magyarországon is indokolt volna egy-két államosítást, dél-amerikai módra. Vagyis kifizetés nélkül! Minek pénzt adnunk azért ami a miénk? Mit tehetnek? Barroso egy-két intő szavat már mondott eddig is Magyarországnak. A magyar kormány most is nemzetközileg elszigetelt, miközben Argentína csak ezúttal „ásta el magát” a nemzetközi közvélemény szemében. Kit érdekel mit mondanak rólunk?!


HIVATKOZÁSOK
[1] http://www.bloomberg.com/news/2012-04-16/argentina-to-send-bill-to-congress-for-control-of-51-of-ypf-1-.html
[2] http://www.bloomberg.com/news/2012-04-17/spain-vows-argentina-trade-war-as-repsol-seeks-10-5-billion.html
[3] u.o.

© Lovász Ádám

 

Vértessomlói beszéd

Beszédem 2012 március 31-én hangzott el a Vértessomlói Művelődési Házban.

Tisztelt Jelenlévők!

A mai napon országunk gazdasági helyzetéről kívánok értekezni, majd, egy rövid makrogazdasági kitekintőt követően, a Váralja Szövetség gazdasági elképzeléseiről nyújtok egy áttekintő tájékoztatást. Mind fiskális, mind monetáris politikát illetően vannak konkrét javaslataink, amikből, az idő szűke miatt, csak ízelítőt fog kapni a hallgatóság. Részletes, 2011 márciusában publikált programunk letölthető a honlapunkon.

Közismert, sőt, nagyon is közhelyszerűvé vált az a mondat, hogy Magyarország kicsi, kiszolgáltatott, gyenge ország. Ezt folyton-folyvást ismétlik, különösen azok a neoliberális közgazdászok akiknek nagyban köszönhető ez az állapot. Ahhoz hogy a bajt hatékonyan kezelhessük, szükséges felismernünk a magyar gazdaság sebezhetőségének okait. Az elégtelen belföldi kereslet, a kiemelkedően magas külföldi tulajdonhányad és a magas belföldi forint hitelkamat: ez a három fő kerékkötője Magyarország felzárkózásának. Minden egyéb gazdasági baj ebből a három tényezőből következik, különösen az elsőből. Egy valóban felelősségteljes nemzetgazdasági kormányzatnak ezen három kérdést kell orvosolnia.

Az elégtelen belföldi kereslet számos tényezőből következik. Évtizedek óta nem tartanak lépést a magyar alkalmazottak fizetései a termelékenység bővülésével. 2007 és 2010 között megállás nélkül csökkent a kiskereskedelem forgalma Magyarországon [1] és, noha 2010 júliusa óta többnyire a bővülés jelei látszanak, egyáltalán nem mondható egészségesnek és egyenletesnek a keresletnövekedés üteme, és messze alatta van a 2007 előtti szinteknek. Bár megállt a 2007 óta tartó csökkenés az ingatlanpiacon is [2], a növekvő munkanélküliség és a külpiaci kilátások romlása továbbra is a kielégítő szint alatt fogják tartani a belföldi keresletet. A kilakoltatási moratórium felfüggesztése sem segít a helyzeten, noha a végrehajtások legalább elősegítik a lakáspiaci túlkínálat enyhítését.

A fő oka a szükségesnél alacsonyabb belföldi keresletnek, az említett strukturális tényezőkön túl, a kormányzati fiskális politikában található. 2007 és 2010 között több megszorítási csomag is végrehajtásra került, és 2011 óta, a Széll Kálmán Terv formájában újabb megszorítási intézkedéseknek lehetünk tanúi. Így amilyen gazdasági kilábalás tapasztalható volt az elmúlt két évben, leginkább az export-szektorban nyilvánult meg. És megérkeztünk második problémánkhoz: a kiemelkedően magas külföldi tulajdon. A magyar ipar, vagyis, helyesebben, ami maradt belőle, nagyrészt német tulajdonú multinacionális cégek kezében összpontosul. Ha megfelelő ütemben bővülne a külpiaci kereslet, például más országok gazdaságélénkítésének köszönhetően, nem volna szükség a magyar kormány részéről gazdaságélénkítésnek. Sőt, végre lehetne hajtani megszorításokat is, amelyek kétségkívül szükségesek, anélkül hogy a nemzetgazdaság kárát látná. Azonban a magyar exportok előnyeit külföldi vállalatok élvezik. Ily módon nem járulnak hozzá érdemben az ország jólétéhez. Ezért a 2009-et követő rövid fellendülés Nyugat Európában alig tudta a magyar gazdaságot víz fölött tartani, és tulajdonképpen nem is volt érzékelhető Hazánkban. Amint látni fogjuk azonban, a következő félévben talán még az exportpiac sem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket.

Harmadik problémánk a hitelezés továbbra is visszafogott üteme és a magyar tulajdonú bankrendszer hiánya. Ez ügyben már számos építőjellegű kezdeményezést láthatunk, a kormányzat és a magán és civil szféra részéről egyaránt. Kiemelendő a helyi pénz, amely sikereket tudott aratni immáron az ország több térségében. De hangsúlyozni kell hogy egy nemzeti érzelmű kormánynak szükséges a monetáris politikára befolyást gyakorolnia. A Magyar Nemzeti Bank közreműködése nélkül sokkal kevésbé lesz hatékony bármilyen gazdaságpolitika. Amint már több szakértő is figyelmeztet, a forintkamatok túlzottan magas szinten vannak. Ez a tényező is hátrányosan érinti a lakáspiacot és az építőipart. A jövőben mindenképpen alacsonyabb alapkamatra lesz szükség, de önmagában nem hatékony megoldás ez, különösen nem akkor amikor a gazdasági szereplők meglévő adósságaikat törlesztik és nem fognak újabb hiteleket felvenni belátható időn belül, akármilyen alacsonyak lesznek a kamatok. Ameddig a lakosság évesítve 25%-os ütemben csökkenti adósságát [3], nem lesz önmagában hatásos a monetáris politika enyhítése.

Megoldási javaslatainkról essen tehát szó! Amit elsőként, mindenek előtt rendbe kell tennünk, az az adórendszer. Nem engedhető meg hogy a jómódúak jóléte elsőbbséget élvezzen más, éppoly, vagy talán még termelékenyebb rétegekkel szemben. Legalább két adókulcs szükséges, hogy egyrészt az állam bevétele növekedjen, másrészt a teherviselés méltáynosabb legyen. Az adóemelésből befolyt összegeket konkrét megjelöléssel, infrastrukturális és egyéb célzott beruházásokra kell költeni. Kulcseleme programunknak az adókedvezmények rendszerének átalakítása: a reform nyertesei azok a hazai és vegyes tulajdonú vállalkozások lesznek, melyek csúcstechnológiát alkalmazva újszerű, a jövőben jó kilátásokkal rendelkező iparágakat és gyártási eljárásokat honosítanak meg. Ezek a vállalatok 2,5%-os, jelképes adókulccsal fognak adózni. Programunk ezen eleméhez ragaszkodunk, minden Uniós ellenvetés dacára.

Programunk kitér a tulajdoni arányok változtatására is: több magyar tulajdon kell, különösen a feldolgozóiparban amely, ha tetszik, ha nem, a jövőben is húzóágazat lesz. Ennélfogva díjazni fogjuk járulékedvezményekkel azokat a vállalkozásokat, ahol az alkalmazottak kapnak tulajdonrészt. Ez lesz az Együttműködő Munkahelyek program. Ezen túlmenően az Alaptörvényben rögzíteni kívánjuk az állami többségi tulajdont olyan stratégiai ágazatokban mint a vasúti teherszállítás és az áramszolgáltatás.

Felismerjük, és valljuk, hogy stabil fiskális politikára van szükség. Az államadósság újratárgyalása nem szerepel programunkban, mert jelen pillanatban károsnak tartjuk és, ami legfontosabb, szükségtelennek. Magyarország nincsen csődhelyzetben. Az új, gazdaságélénkítő politika a külföldi befektetők érdeke is. Külföldi kötvénybefektetőkkel együttműködve kell megvalósítanunk. Sőt, a magyar állampapírok és értékpapírok tulajdonosai inkább érdekeltek a magyar gazdaság sikereiben mint az IMF. Ha mégis spekulációs támadás érné a forintot és az állampapírpiacot, az MNB-nek számos eszköze létezik a spekuláció megfékezésére. Végső esetben korlátlan mennyiségben tudna likviditást biztosítani az állam részére, amint azt az amerikai Fed is javasolta 2011 augusztusában, amikor közel került az államcsődhöz az Egyesült Államok. Hangsúlyozandó, hogy a forint gyengülése főként nemzetközi tényezőknek, például  a dollár erősödésének volt köszönhető, valamint hogy 2012 első negyedévében a forint teljesített a legjobban valamennyi fejlődő ország fizetőeszköze közül. [4]

Az építőipar rendbetétele égetően sürgős feladat. A KSH adatai szerint visszamenőleg az 1920-as évekig soha nem épült olyan kevés lakás mint 2011-ben. [5] Az építőiparon leginkább új infrastrukturális beruházásokkal lehet segíteni. A kilakoltatási moratórium nem segít a túlkínálaton. Minél több ingatlan marad minél több ideig végrehajtás alatt, annál több ideig tart az ingatlanpiac válsága és az ingatlanárak csökkenése. A magyar gazdaság legjobban akkor teljesített, amikor ingatlanpiaci fellendülés volt 1998 és 2004 között. Hangsúlyozandó azonban hogy inkább meglévő ingatlanok felújítására kell helyezni a hangsúlyt. Az építőipar az az ágazat amely csökkentheti exportfüggőségünket, és adhatja a motorját a gazdasági növekedésnek. Minél előbb és minél gyorsabban kell a rossz adósságokat felszámolni. Javaslataink értelmében számottevő lakásvásárlási kamattámogatáshoz jutnának azok a párok, akik szerződésben vállalnak több gyermeket. A biztos monetáris háttér itt válhat kulcsfontosságúvá: egy nemzeti érzelmű monetáris hatóság felismerné, hogy a hosszútávú hitelek referenciakamatait tartósan, lehetőleg legalább öt éven keresztül az infláció alatt kell tartani, 2- és 4% közötti tartományában.

Elkerülhetetlen új külkereskedelmi kapcsolatok kialakítása. Tartós gyengeség jellemzi az eurózónai gazdaságot, és a december óta tartó javulás megtört márciusban a megszorítások, a vállalati és magánszektor adósságtörlesztésből fakadó gyenge kereslet és a magas üzemanyagárak miatt. Sokak szerint Kína lehet új piaca a magyar termékeknek, de árnyalja a képet az hogy az utóbbi időkben rendkívüli gyengeség tapasztalható a kínai gazdaságban, egy kialakulófélben lévő ingatlanpiaci válság és egyéb okok miatt amiket nem áll módunkban  itt részletesen bemutatni. Kétségtelen hogy az élelmiszerek, gyógyszerek és gyógykészítmények terén vannak lehetőségek keleten, amiket a magyar külkereskedelmi diplomácia nem aknázott ki megfelelően. Közelebbi kapcsolatot kívnunk ápolni keleti partnereinkkel, és javasoljuk hogy Magyarország csatlakozzon a Sangháji Együttműködési Szervezethez, ami Kína és Oroszország történelmi értékű szövetsége.

Természetesen más összetevői is vannak programunknak, különösen a mezőgazdaság terén, de minderről bővebben tájékozódhatnak az érdeklődők 40 oldalas anyagunkban. Kidolgozásával hozzá kívánunk járulni egy olyan ország építéséhez, ahol a munkából élő emberek élvezhetik munkájuk gyümölcsét. A nemzeti Magyarország csakis polgári lehet, ahol a lakosság széles rétegei élvezik a tulajdon előnyeit. Kívánom hogy akár a mai, akár a jövő kormányai programunk minél több elemét ültessék át a gyakorlatba!

Hajrá Váralja!
Köszönöm a figyelmüket

HIVATKOZÁSOK
[1] http://www.bloomberg.com/quote/HURTAYOY:IND/chart (az ábra a kiskereskedelmi forgalom 1 évvel korábbi szintekhez képest mért változását mutatja, nem annak abszolút értékét)
[2] http://www.fhbindex.hu/FHB-Index/Letoltheto-anyagok/FHB-Lakasarindex/Legutobbi-kiadvanyunk/FHB%20Index%202011.pdf
[3] u.o. 5. old.
[4] http://fingfx.thomsonreuters.com/2012/03/16/083958811b.htm
[5] lásd [2] 6. old.

© Lovász Ádám

Viharfelhők; avagy a világválság következő szakasza

Minden gazdasági szereplőnek hasznos tisztában lennie a konjunktúrával. Vagyis azzal hogy „mi merre megy”, hogy hétköznapian fogalmazzak. Nemcsak az átlagemberek, hanem a közgazdászok meg piaci elemzők is sokszor helytelenül ítélik meg a gazdasági folyamatokat. Akkor beszélnek „válságról” a médiában, amikor már valójában vége van, akkor válik családi összejövetelek beszédtémájává a recesszió miután már hónapok, sőt, évek óta elkezdődött az újabb gazdasági fellendülés. Érdekes lélektani jelenség ez. Úgy tűnik, mintha az emberi agy működésénél gyorsabbak lennének a kortárs gazdasági folyamatok.

Valóban „gyorsabb” korunk kapitalizmusa. Gyorsabb mint eddig bármely más gazdasági rendszer. Hogy is lehetne másképp, amikor eddig soha nem volt olyan könnyű hatalmas tőkemennyiségeket megmozgatni földrajzi határok nélkül? Egyszerre áldás és átok a tőke mobilitása, és nem indokolatlanul gondolják egyesek hogy ez a helyi közösségek és a társadalom többi tagjának leszűkíti a mozgásterét. Ha nekem nem felelnek meg a körülmények, nem tehetem meg hogy másodpercek alatt áthelyezzem magamat a Föld másik végére! Holott pont ezt teszi nap mint nap a tőke, érdekeltségeket szerezve vagy megszüntetve a legváltozatosabb piacokon. Ennélfogva a gazdasági hírekre is gyorsabb a piacok válasza. Ez önmagában is felgyorsítja a gazdaság működését.

Talán a legfontosabb konjunkturális mutató a Beszerzési Menedzser Index. Noha vannak egyéb mutatók nem kis mennyiségben, a havi BMI-jelentés adja a legátfogóbb képet egy ország vagy térség gazdasági kilátásairól. A logisztikában dolgozó menedzserek látják át leginkább azt hogy a következő hónapokban miként alakulhat az üzleti élet, hiszen megélhetésük azon múlik mennyire jól látják előre hogy melyik alapanyagból vagy termékből  mennyire lesz szükség. Amennyiben a BMI halad fölfelé, addig a tőzsdeindexek, meg minden kockázatos értékpapír értéke fölfelé fog haladni. Amennyiben a gazdasági folyamatok, és így a BMI is lefelé kanyarodik, ez ú.n. feedback-folyamatot indít el a pénzpiacokon, és azok is lefelé veszik az irányt. Éppen ez történt március 22-én. Az előzetes márciusi BMI alulmúlta a várakozásokat, és 2%-ot csökkentek az európai börzék. Az eurózónai feldolgozóipari BMI 47,7-re csökkent, a szolgáltatóipari BMI pedig 48,7-re. Ez rendkívül előnytelen, mert az előbbi adat ráadásul fél éve nem volt 50 fölött (50 választja el a növekedéstől a csökkenést). Tehát Európában a feldolgozóipar már több mint fél éve csökken.
 

A BMI-jelentés időpontja bekarikázva a DAX index árfolyamán.

 A szélsőséges példák mutatják legtisztábban az igazságot... A tegnapi BMI-jelentés intő jele annak hogy a válság még visszatérhet, és a gazdasági folyamatok ismét kedvezőtlen irányba fordultak. Ha tartósan lefelé halad a BMI, és tényleg negatív tartományba kerül, a december óta tartó felfelémenet megszakadhat, és egy, akár a tavaly augusztusi tőzsdekrachhoz hasonló folyamat is elindulhat. Ne feledjük, hogy az 1929-es tőzsdekrach is a várthoz képest szerényebb gazdasági adatok miatt indult el, ráadásul napokkal a krach bekövetkezte előtt kezdődött el mint enyhe feedback. A fenti grafikonon is látszik, hogy az eladások már az adat nyilvánosságra-hozatala előtt kezdődtek el, és csak fokozódtak a rossz hírrel.

Bár nem valószínűsíthető igazán számottevő összeomlás a pénzpiacokon, hosszabb-távú lefelé menet várható amennyiben a gazdasági folyamatok továbbra is csökkennek. Csak ront a helyzeten az hogy, amint már figyelmeztettem más szakértőkkel együtt 2010-ben [1], a kínai ingatlanbuboréknak már vége van, és ez is előnytelenül fogja érinteni a világgazdaságot. Legalább a kínai gazdasági növekedés lelassulására lehet számítani, de akár súlyosabb pénzügyi válságra is. A legújabb kínai adatok szerint is, amelyek persze csak hivatalos adatok és nem tükrözik teljesen a valóságot, csökkennek a legtöbb városban az ingatlanárak [2]. Ez nagyrészt a szegényebb rétegekből érkező kereslet mérséklődésének tudható be, mert leginkább a 90 négyzetméter alatti lakások, valamint a használt lakások ára csökken [3]. Ez a kínai feldolgozóipar nehézségei miatt van így. Igen, elég meglepő, de mégiscsak a fejlett világ vásárol Kínától, és nem fordítva!

Ez a jelenség is magyarázhatja azt hogy az ipari termelés miért csökkent Magyarországon januárban. És ráadásul főként a járműiparban tapasztalható leállások miatt [4]. Véleményem szerint rendkívül nagy nemzetstratégiai hiba a járműgyártásra alapozni az iparpolitikát, mert nem fog feltétlenül oly nagy mértékben bővülni a kereslet az autók iránt. Különösen buta és rövidlátó az az álláspont, hogy az EU-ban kieső keresletet majd Kína fogja bepótolni. Ez, jelen pillanatban, nem tűnik így egyáltalán. Sőt, a Kínai Népköztársaság egyre inkább, az eurózónai válság után a következő viharfelhőnek látszik.

HIVATKOZÁSOK
[1] http://www.varaljaszovetseg.hu/p064.html
[2] lásd I. táblázat, http://www.stats.gov.cn/english/pressrelease/t20120319_402793235.htm
[3] u.o. III. és IV. táblázat
[4] http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/03/14/kevesebbet_termelunk/

©Lovász Ádám

Mi a baj az arannyal?
Avagy az inflációs várakozások hatásai a nemesfém-árfolyamokra


„In the projections made in January, the Committee anticipated that, over coming quarters, inflation will run at or below the 2 percent level we judge most consistent with our statutory mandate. (...) Looking farther ahead, participants expected the subdued level of inflation to persist beyond this year. Since these projections were made, gasoline prices have moved up, primarily reflecting higher global oil prices--a development that is likely to push up inflation temporarily while reducing consumers' purchasing power (...) Longer-term inflation expectations, as measured by surveys and financial market indicators, appear consistent with the view that inflation will remain subdued.”

(„A januári előrejelzésben a Bizottság úgy látta hogy a következő negyedévekben az infláció stabilan 2 százalék vagy 2 százalék alatt fog alakulni, amely szint monetáris politikánk szempontjából legelőnyösebb (...)Előrébb nézve, a bizottsági tagok véleménye szerint az infláció továbbra is visszafogott lesz 2012 után is. Az előrejelzés elkészítését követően számottevően drágultak az üzemanyagárak, főként nemzetközi tényezőknek miatt, ami átmenetileg megemelheti az inflációt miközben csökkenti a fogyasztók vásárlóerejét (...) A hosszabb-távú inflációs várakozások, piaci vélemények, közvéleménykutatások és pénzpiaci mutatók szerint, továbbra is azt a nézetet támasztják alá hogy az infláció továbbra is visszafogott lesz.”) [1]

„Inflation has been subdued in recent months...”
(„Az infláció visszafogott volt az elmúlt hónapokban...”) [2]

„The recent increase in oil and gasoline prices will push up inflation temporarily, but the Committee anticipates that subsequently inflation will run at or below the rate that it judges most consistent with its dual mandate.”

(„Az elmúlt hónapok üzemanyagár emelései átmenetileg megemelik az inflációt, de a Bizottság úgy véli hogy az elkövetkezendő évben várakozásainknak megfelelően, vagy várakozásainkat alulmúlva fog alakulni az inflációs ráta.”) [3]

Az utóbbi évben a nemesfémeknek bizony rögös utat kellett taposniuk. 2011 szeptemberétől folyamatos spekulációs támadások indultak az arany ellen (az ezüst már 2011 májusában alaposan fel eltt dúlva).Mára már bizonyossá vált, hogy a biztonságosnak hitt arany sem annyira bombabiztos, kockázatmentes befektetés. Noha aligha elképzelhető hogy egyik napról a másikra értéktelenné válik, mégis érdemes kivizsgálnunk azt, hogy mi is hajtja az arany árfolyamát.

Rengeteg tévhit és legenda kering a nemesfémekről. Egyesek szerint a központi bankok, vagy egyéb pénzügyi szereplők gyakorolnak befolyást az aranyra. Nem segíti a tisztánlátást az, hogy a múltban valóban voltak manipulációk, különösen az ezüst piacán. A leghíresebb eset a texasi Hunt-testvérek, akik fel próbálták vásárolni az összes ezüstöt hitelre (nem sikerült és 1980-ban elvesztették vagyonuk jelentős részét). [4] Noha nem elhanyagolható a különféle pénzügyi szereplők befolyása, a spekuláció csak akkor lehet sikeres, amikor a gazdasági folyamatok is kedvező irányba alakulnak.

De mi is irányítja az arany árfolyamát? Hasonlítsuk össze a fogyasztói árinfláció havi alakulását (narancsszínű) és az arany árfolyamát! Jól látható, hogy az USA-beli infláció megerősödése együtt jár az arany emelkedésével. Amikor defláció alakul ki, azaz, az infláció negatív (az árak csökkennek, pl. a 2008-as világválság idején), az arany is zuhan. Mert mi is az arany? Egy téveszme szerint az arany egyféle deviza, de ez hamis: egész egyszerűen az arany funkciója szerint egy inflációs hedge, avagy biztosíték. Ha úgy látják az emberek hogy nagy a veszélye annak hogy elértéktelenedik a pénzük, hogy „jön a drágaság”, akkor elkezdenek minél többen aranyat vásárolni.

Ez az összefüggés valós és kimutatható. Akinek van szeme láthatja a grafikonon. Az utóbbi időben nem volt valami kiugró az infláció (Kínában meg az Egyesült Királyságban még enyhe defláció is van!). Tavalyhoz képest nagy mértékben enyhült az infláció. Ez magyarázza azt is, hogy a nemesfém befektetők miért, hogy fogalmazzak egy kicsit alpári módon, „tojnak be”, amikor a Fed elnöke, Ben Bernanke, megszólal. Szinte minden alkalommal 2011 szeptember 21 óta lezuhant az arany. A legnagyszerűbb „produkciót” 2012 február 29-én nyújtotta a piac. Nem egészen tíz perc leforgása alatt közel száz dollárt vesztett értékéből az arany. Annyi történt hogy Bernanke elmondta azt amit mindenki tudhatott: az infláció „visszafogott”. A visszafogott kifejezést többször is használta, ami „visszafogta” a nemesfémeket is. Semmi sem mutatja a valóságot jobban mint az extrém, szélsőséges esetek.

Március 13-án, a Fed kamatdöntő ülés jegyzőkönyvének nyilvánosságra-hozatala adta a következő ütést. Ebben a dokumentumban, amit egy héttel az ülések után szokás nyilvánosságra hozni, arról értekeztek a monetáris bizottság résztvevői, hogy az infláció alacsony, és az is fog maradni a jövőben. További hatvan dollárral ütötte le ez a „jó-rossz” hír az aranyat. Imáron 1660 dollár környékére esett az unciánkénti jegyzés, ami számottevően olcsóbb a korábbi árakhoz képest. Semmi meglepő sincs ebben: október után tényleg „mérséklődtek” az árak. De az is látszik a grafikonon, hogy (az Egyesült Államokban legalábbis), ismét felerősödött az infláció a március 16-i inflációs jelentés szerint. Hosszútávon ezért, különösen az elmúlt hónapok gyengélkedése után, jó vételnek tűnik az arany. Amennyiben nem esik 1635 dollár alá, addig érdemes tartanunk míg nem éri el legalább az 1800-as szintet. Jó jel az is hogy a hosszabbtávú, 50 és 100-napos mozgóátlagok felfelé tartanak, és az 50-es a 100-as fölé került. Az amerikai központi bank kommunikációját azonban mindig célszerű figyelni, mert képesek a piacot megmozgatni!

KERESKEDÉSI ÖTLET:
1660 fölött vétel és 1800-ig tartani. Stop-loss 1635 alatt.

HIVATKOZÁSOK
[1] http://www.federalreserve.gov/newsevents/testimony/bernanke20120229a.htm#f6
[2] http://www.federalreserve.gov/newsevents/press/monetary/20120313a.htm
[3] u.o.
[4] http://www.thedaily.com/page/2011/02/18/021811-opinions-history-silver-greider-1-3/

 

Az egykulcsos adó a siker kulcsa?

„Budapesten kelendő maradt a luxus. Budapest domináns bevásárló utcái, a Váci utca és az Andrássy út, továbbra is népszerűek a kereskedők, különösen a luxusmárkák körében, és ezek a helyszínek jól szerepeltek a válság ellenére is. A forgalom megfelelő volt, és nyitottak új boltok is 2010-ben, mint a Max Mara és a Frank Müller az Andrássy vagy a Calzedonia és a Bijoux Brigitte a Váci utcában. A Replay és a Sinequanone 2011 tavaszán fog boltot nyitni az Andrássy úton, míg a Váci utcában a Tezenis és egy nagy Salamander bolt létesül majd.” [1]
„16 százalékos, egykulcsos szja – ez a legmarkánsabb eleme az akciótervnek, amelyet Orbán Viktor ismertetett a kormánypárti frakció tagjainak. Pénz azonban csak jövőre van erre, ezért 2011. január 1-jével indul az egykulcsos szja.” [2]

Mint az égi mannát, úgy fogadta a magyar sajtó Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését az egykulcsos személyi jövedelemadóról. Ritka összefogás volt tapasztalható a médiában, legyen szó gazdaságkutató vállalkozásokról, üzleti médiumokról vagy napilapokról. Nem győzték Hazánk szabad sajtójának munkatársai dicsérni ezt a lépést. A Századvégtől értesülhettünk arról, hogy „az adócsökkentés és az adórendszer egyszerűsítése dinamizálhatja a gazdaságot”. [3]. Valóságos buli kezdődött azoknál a háztartásoknál, amelyek jól járnak a lépéssel... Örömünnep töltötte be Magyarországot, és mindenki várt arra a gazdasági csodára mely 2011 január elsejével kezdődik el, az új adószabályok érvénybelépésével.Valóban el fog kelni egy-kettővel több Max Mara napszemüveg esetleg, melynek némelyike 54.000 forintba kerül...

Mielőtt kitérnénk arra, hogy hogyan is sült el a Fidesznek ezen lépése az elmúlt negyedév óta, előbb választ kell találnunk egy fontos kérdésre: lehet-e tartós fejlődést elérni egykulcsos adórendszerrel? Vagy, pontosabban, egykulcsos személyi jövedelem adóval és azzal párhuzamos lakossági fogyasztásélénkítés nélkül? A válasz az, hogy nem. Tartós fejlődést, azaz, több évtizedig tartó gazdasági fellendülést és felemelkedést soha és sehol sem a lakosság döntő többségét hátrányosan érintő lépésekkel sikerült elérni. A személyi jövedelemadó egykulcsossá tétele valamennyi számítás szerint csak a havi 300.000 forintnál többet keresőknek kedvez. Magyarországon az átlagkereset a legújabb adat szerint 202 576 forint. [4] Vagyis az átlagember rosszul jár az egykulcsos adóval. Ha a lakosság többségének nem hoz felemelkedést és életszínvonal javulást a gazdaságpolitika, az a gazdaságpolitika rossz.

Ugyanis a magyar gazdaság gyenge pontja a belföldi kereset hiánya. Ez tart vissza bennünket. Az egykulcsos adó bevezetése leginkább azoknak a szerencséseknek kedvez, akik valamelyik fennt említett boltban vásárolnak. A luxusboltok forgalomnövekedése együtt jár a jómódúaknak nyújtott adókedvezményekkel. Ennek közgazdasági haszna viszont csekély. Ezen márkák mindegyike külföldi tulajdonú, és ezen boltok forgalma egyébként is csak egy apró szeletét teszi ki a magyar kiskereskedelmi forgalomnak. Az egykulcsos adónak, amint Békési László volt pénzügyminiszter helyesen fogalmaz, „önmagában nincs hatása sem a foglalkoztatás növekedésére, sem a gazdaság dinamikájának a bővítésére.” [5]

Csak akkor fog beindulni tartós növekedés, ha a lakosság részére történnek jövedelem átcsoportosítások.
Cristian Socol, Aura Socol és Marinas Marius román közgazdászok szerint:

Ha egy adott kormány nem teszi meg a megfelelő fogyasztás- és keresetélénkítő lépéseket, ami a lakossági fogyasztást bővíti, az egykulcsos jövedelem adó bevezetése több kárt hozhat egy feltörekvő országnak, mint hasznot. Az adóváltoztatásokból eredő GDP volatilitás megugrása eredményezheti a költségvetési hiánynak a megnövekedését is, valamint az infláció elburjánzását. Ez a költségvetési hiány pedig csak adóemelésekkel meg újabb adóformákkal küszöbölhető ki középtávon. Ez történt ugyanis az összes feltörekvő gazdaságban ahol bevezették az egykulcsos adórendszert. Ezentúl a ricardói eqvivalencia (azaz, azon tény hogy a jövő nemzedékeinek kell majd fizetniük magasabb adókat a pillanatnyilag alacsony adók miatt keletkező jövőbeni adósság visszafizetése végett) is érződni fog minden esetben [6]

A Bajnai kormány, minden hibája mellett, egy viszonylag konszolidáltnak mondható költségvetést hagyott a Fideszre. Ésszerű lett volna az akkor még előnyös költségvetési helyzetet kihasználni a nép jólétét végre javító és nem lerontó intézkedések megtételére. Például egy általános élelmiszer ÁFA-csökkentéshez. Vagy egyéb célzott lépésekkel, mint például egy roncsautó-programmal (mely kimentette a bajból az egész német autóipart).
Valóban elkezdődött egyfajta pénzosztogatás. De nem a Medgyessy-féle populista népámítás. Nem! Annak torz tükörképe. Az emberek kisegítése helyett a Fiatal Demokraták Szövetsége-Magyar Polgári Szövetség azokat segítette, akiknek a neve is szerepel a párt nevében. Nem a fiatalokat, nem a magyarokat, nem is a demokratákat. A polgárokat. Vagyis, helyesebben, a nagypolgárokat. Kiderült, hogy még a bankok és multinacionális vállalatok pluszadókkal sújtása sem nyújt elégséges fedezetet az egykulcsos adóhoz. Kiderült, hogy az államháztartási hiány ismét, Gyurcsány óta másodszorra elszaladt. A Napi Gazdaság április 7-én a következőről számolhatott be:

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - 2011. március végi hiánya 742,1 milliárd forintra teljesült, ami az éves előirányzat 108 százaléka - közölte a nemzetgazdasági tárca. 2010-ben az államháztartás központi alrendszerének március végi deficitje 609,9 milliárd forint volt. [7]

A következő táblázatot is közli, ami világosan mutatja az adóváltoztatás költségvetésre gyakorolt hatását:
 
Az államháztartás hiánya márciusban (milliárd forint)
2004    437,70
2005    484,65
2006    789,20
2007    762,40
2008    508,10
2009    566,00
2010    609,90
2011    742,10
Forrás: NGM    
 
Az önkormányzatok csődtömege nélkül számolva is három hónap alatt a magyar költségvetés túllépte az egész éves határt! Amint szokás mondani, ebből még baj lehet! Mielőtt lett volna, Kormányunk lépett. Sajnos ismét nem a helyes irányba. Az egykulcsos adó visszavonása helyett az ostor ismét a munkából élőkön csap le. Ők már megszokhatták, de a tőkések jólétén spórolni igazán szégyen volna. Szégyen volna elvárni az átlagnál jobban keresőktől, hogy türtőztessék magukat egy kicsit, tekintettel arra hogy belerokkan az ország eltartásukba. Ehelyett sor fog kerülni a korkedvezményes nyugdíjak megszüntetésére. Minden korkedvezményes nyugdíj megszüntetésére. Itt nem kívánunk vitát indítani a nyugdíjrendszerről, de bizonyos esetekben indokolt lehet az idő-előtti nyugdíjazás (pl. a veszélyes munkakörök esetében; tűzoltók, vegyipari dolgozók, stb). Semmiképpen sem célszerű egy kalap alá vonva megszüntetni azokat. Ezt tetézve további forráskivonások lesznek az egészségügyben és a közoktatásban. Vagyis két összeomlóban lévő ágazat további nadrágszíj-összehúzásra kényszerül.
 
Egy olyan szorult helyzetben lévő ország mint a miénk vajon megengedhet ilyen elhibázott gazdaságpolitikát? Megengedhetünk-e magunknak egy egykulcsos adórendszert, mely nem tesz engedményt szegényebb honfitársainknak? Ha Csehország nem engedheti meg magának, és visszatér a többkulcsos adórendszerhez [8], Magyarország végképp nem engedheti meg magának. A közvélemény-kutatások érdekes módon a nemzetközi befektetőkétől eltérő véleményt tárnak elénk. A pénzvilágnak tetszik a nem véletlenül Széll Kálmánról elnevezett megszorító csomag. A Fidesz (volt?) szavazóinak viszont nem. Kormányunk maga mögött tudhatta a magyar társadalom többségét. Az elmúlt húsz évben soha oly nagy bizalommal és reménységgel nem fogadott a magyar nép új kormányt mint 2010 áprilisában. Kár volna ezt a bizalmat elpocsékolni nem megfelelő minőségű gazdaságpolitikával. Még nem késő más irányba fordítani a gazdaságpolitikát. Egyelőre.
 
HIVATKOZÁSOK
[1] http://www.privatbankar.hu/cikk/kereskedelmi_ingatlan/kevesebb_a_bankfiok_tovabb_
nyomul_a_starbucks_41264
[2] http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/08/jovore_jon_az_egykulcsos_ado/
[3] http://www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/adovaltozasok_netto_350_milliard_forint_
marad_a_haztartasoknal_40413
[4] http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qli001.html
[5] http://hvg.hu/kkv/20110319_egykulcsos_ado_allamadossag_ados_NGM
[6] African Journal of Business Management 3 köt. (11 sz.), 785 old., November, 2009
[7] http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/megint_durva_hianyadat_jott.479278.html
[8] http://www.portfolio.hu/users/elofizetes_info.php?t=cikk&i=143733

© Lovász Ádám

 

Jó vétel az... OTP!

Amikor befektetésről van szó, el kell felejtenünk minden előítéletet. A közgazdaságtan elméleti világában még csak-csak tudnak boldogulni az előítéletes, saját véleményükhöz ragaszkodó emberek. De az üzleti élet, és különösen a befektetések világában, aligha van helyük a rögeszméknek. Jól példázza ezt az OTP Bank esete.

Március 9-én éves jelentését tette közzé a legnagyobb magyar pénzintézet. Ha a hírekből indultnánk ki, meglehetősen pocsék benyomásunk lenne a cégről, meg általában a magyar gazdaság helyzetéről. Az Index ezt látta jónak közölni olvasóival: „megszenvedte” a végtörlesztést, „25,84 milliárd forintos adózott veszteséget szenvedett el” az OTP-Csoport. Az elemzői várakozásokat „alulmúlta” az éves eredmény. Jaj néki! Felhőszakadás villámlással? Talán 5-10%-os csökkenés az árfolyamban?

Nem. Annak dacára hogy a média szerint „rosszul sikerült” az eredmény, 3,35%-kal száguldott fölfelé a részvény. Ha valaki a hírekből indul ki, meglepődne ezen. Pedig ha elvonatkoztatunk a propagandától, igenis van jó oka annak hogy ma befektetők miért nem pesszimisták. Először vizsgáljuk meg, valóban „rossz” eredményről beszélhetünk-e az éves beszámoló kapcsán.

Az OTP adózás utáni eredménye 29%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ez mindenképpen rossz hír, de versenytársaihoz képest kisebb visszaesés. Minden kormányzati intézkedés ellenére, a ROE (sajáttőke-arányos nyereség) még mindig kétszámjegyű, azaz, 11,8%. Szintén kiugróan jó szám a legtöbb versenytárshoz képest. Az ú.n. Core Tier 1 tőke rátája pedig 12,0%, ami az egyik legtőkeerősebb és legstabilabb európai pénzintézetek egyikévé teszi. Noha valóban veszteséges volt 2011 utolsó negyedéve, a végtörlesztés csupán egyedi, vissza-nem-térő tétel, ami aligha fog több kárt okozni az OTP-nek.

És itt van a kulcs: a részvénypiacon a jövő számít, nem a jelen. Egyedi tételek nélkül számolva az OTP Nyrt az egyik legkiválóbb pénzintézet az európai piacon minden tekintetben. Különösen pozitív hogy az orosz üzletág milyen dinamikusan nő (a hitelkihelyezések Oroszországban 30%-kal megugrottak, szemben a hazai 2%-os csökkenéssel). Ahol nincsenek költségvetési megszorítások, ott a lakosság is költekezik, és vesz fel újabb hiteleket... Többek között az orosz és ukrán leányvállalatnak köszönhetően 2012-ben növekedni fog az OTP bevétele, eredménye és hitelkihelyezése. Már pusztán ez a lehetőség elég volt arra hogy felkapkodják a részvényeket az elmúlt hetek gyengélkedése után.

De miért elégedtek meg ennyivel a befektetők? Semmilyen konkrét, számszerűsíthető előrejelzést nem adott Bencsik László sajtótájékoztatóján. Csak annyit mondott hogy „lesz növekedés”. Azért kapták fel erre a fejüket a befektetők, mert egyrészt a legtöbb európai pénzintézetnél nem várható túl sok jó 2012-ben, másrészt pedig kifejezetten olcsók az OTP részvényei. A részvények könyv szerinti értéke 4780, szemben a március 9-i 3824-os értékkel. Az árfolyam/részvényenkénti nyereség mutató pedig 5,6. ez hihetetlenül alacsony, amikor az elemzői várakozások szerint 13%-kal bővülhet évente az OTP Bank nyeresége! Azzal számolva 8960 HUF jön ki mint „ésszerű” érték! Ameddig 9000 forint alatt forognak papírjai, alulértékeltnek lehet mondani .

Persze semmi garancia sincs arra hogy a befektetők egyszer csak „rájönnek” arra, mennyire téves a mai árazása az OTP-papíroknak. Akár újabb esések is lehetnek az 5000, vagy, ha minden jól megy, 9000 forinthoz vezető rögös úton. Ezért nem mindegy az időzítés. A március 9-i napon már kimutatták éhségüket a befektetők; már látszik hogy felfelé akarják lökni és alig várnak hogy beléphessenek. Be is léphettek, hiszen nem véletlenül ment fölfelé több mint 3%-kal. Hívjuk segítségül a grafikont, hátha elárul még valamit!
 

Ami itt látszik, az egy hosszabb felfelémenet kezdete. Szinte tankönyvszerű trendfordulat. Háromszor sem sikerült 2011 őszén 3000 alatt maradnia az árfolyamnak,a mi jelezte hogy talán egyféle padló alakulhatott ki. Ezt követte a januári kitörés, ami nagyrészt nem az IMF-tárgyalásoknak, hanem sokkal inkább az európai és nemzetközi makrogazdasági környezet javulásának volt köszönhető. Ezt követően visszacsúszott az árfolyam 3600 tartománynába. Azonban szabályszerűen, lépcsözetesen történt az elmúlt hetek eladási hulláma. Igy egy ú.n. „zászlóalakzat” alakult ki. Ezeknek a zászlóknak mindig nagyon örülünk, sőt, mondhatni iszonyúan örülünk... mert általában a trend folytatását jelzik előre! Öröm az örömben (hogy egy szójátékkal is élhessek), hogy az 50-napos mozgóátlag a 100-napos mozgóátlag fölé került, és mindkét mozgóátlag fölfelé tart.

KERESKEDÉSI ÖTLET: Pénteken, március 9-én lett volna ideális belépés, de hétfőn sem lesz késő. Ha még lejjebb kerül az árfolyam, bárhol vásárolhatunk 3600 és 3500 között. Ha 3400 alá kerül az árfolyam, abban az esetben hagyjuk a fenébe az egészet!

 © Lovász Ádám

„Mintegy hatszázmillió eurót, azaz több mint százhatvanmilliárd forintot helyeztek már el magyarok ausztriai bankszámlákon. A motivációs erő a pénz biztonságba helyezése, az osztrák banktitok ugyanis a svájcihoz hasonlítható: a számlatulajdonosok tudta nélkül nem lehet kiadni adatokat, csak büntetőeljárásban. Néhány szlovákiai bankban is nő a magyar ügyfelek száma – számolt be a pozsonyi Új Szó. Kiderült, hogy például a Raiffeisen leányvállalata, a Tatra Banka esetében látványos a növekedés. Boris Gandel, a bank szóvivője közölte, hosszabb távon is erőteljes érdeklődést tapasztalnak. A belga KBC csoportjába tartozó CSOB pénzintézetnél a magyarországi ügyfelek száma márciustól kétszázhuszonöttel nőtt.” [1]

Nem is csodálkozhatunk a fenti jelenségen, ha szemügyre vesszük azt a töménytelen mennyiségű rémhírkeltést és propagandát amivel az ellenzék bombázta a közvéleményt. Szerintük már igen közel van az államcsőd, és nemsokára a gonosz Állam bácsi ráteszi a kezét a magyar emberek utolsó megtakarításaira is, hogy elkerülhesse a fizetésképtelenséget. Mert? Szó van itt egyáltalán likviditási válságról?!

Vegyük először is szemügyre az állampapír hozamokat. A nép körében elterjedt téves vélekedés szerint a kötvényhozamokat a külföldi befektetők országunk iránt tanúsított „bizalma” mozgatja. Ha nem tetszik a kötvénybefektetőknek egy kormány politikája, képesek és hajlandóak annak államkötvényeit „bedönteni”. E meglehetősen furcsa gondolatmenet alapján, amit érdekes módon a mérsékelt balközép neoliberálisok és a nemzeti érzelműek közül is sokan megosztanak, a piacokat csupán egyes kötvénykereskedők „véleménye” irányítaná. Valóban olyan egyszerű lenne a dolog hogy „szeretem Orbánt-nem szeretem Orbánt”? Nem kívánunk csalódást okozni itt senkinek, de a valóság nem ilyen egyszerű.

A kötvényhozamokat hosszútávon a növekedési kilátások befolyásolják. És a magyar GDP-növekedést pedig szinte kizárólag exogén (külsőleges) tényezők határozzák meg. 2011 májusa óta számottevően gyengült a konjunktúra Európa-szerte. Jól nyomonkövethető ez az egyik legjobb konjunkturális mutatóban, a Beszerzési Menedszer Indexben (BMI). Hatékonyan előrejelzi a GDP-növekedést ezen igen hasznos, felmérés-jellegű mutató:

Itt két ország BMI-je látható, a német ipari megrendelésekre vonatkozó BMI, és az összesített magyar BMI. Jól látható hogy a kettő együtt mozog. Ha 50 alá erül a mutató, szinte borítékolható hogy recesszió lesz abban a negyedévben, vagy akár tartósabb ideig is. Jól látható hogy a magyar üzleti várakozások csaknem teljesen együtt mozognak, kisebb-nagyobb kilengésekkel, a megfelelő német mutatóval. Csodák csodája! Hogy is lehetne ez másképp, amikor legnagyobb exportpiacunkról van szó? A magyar gazdaság gyengélkedése pontosan ezen túlzott exportfüggőségnek tudható be. Ha nem volna ilyen szintű gyengélkedés az Eurózónában, a magyar gazdaság sem lassult volna le (sőt, jövőre valamennyi elemző 1,5%-os recessziótól tart) [2]

Most vessünk pillantást egy hosszabbtávú folyamatra. Azt állítottuk ugyanis hogy a kötvénybefektetőket a GDP-növekedés érdekli, és nem a kormány gazdaságpolitikája mint olyan. Ennek igazolása végett a magyar 10-éves államkötvény hozamát (narancssárga) tükrözve hasonlítsuk össze a BMI-vel ötéves távlatban!

(A kötvényhozam annál magasabb, minél alacsonyabb az államkötvények árfolyama)

Általánosan elterjedt propagandája a neoliberális közgazdászoknak, hogy a második Orbán-kabinet „nem-ortodox” (azaz, nem neoliberális) gazdaságpolitikája miatt végleg eltűnt a külföldiek bizalma Magyarország iránt. Könnyen felejtenek ezek szerint, mert 2008-ban a mostanihoz hasonló bizalomvesztés volt tapasztalható... Csakhogy akkoriban teljes mértékben neoliberális gazdaságpolitikát alkalmazott Gyurcsány/Bajnai. – és mégis a rendszerváltás óta a legnagyobb recessziónak lehettünk tanúi. A kötvényhozamok akkoriban is rendkívüli mértékben megemelkedtek, hiába volt az MSZP kormány rokonszenves a külföldi közvélemény számára. Ne keverjük össze a politikával a pénzügyi életet, mert a kettő csak közvetetten kapcsolódik egymáshoz. Nem zavarná a kötvénykereskedőket, hogyha a kormány gazdaságpolitikája valóban GDP-növekedést eredményezne. Azonban jelenleg a külgazdasági környezet határozza meg a magyar gazdaságban végbemenő folyamatokat. Ennélfogva a kormánynak már tavaly április óta kellett volna törekednie arra, hogy belső keresletélénkítésssel enyhítse a kedvezőtlen külkereskedelmi fordulatok befolyását.

Szívesen finanszíroznának bennünket, ha látnák Londonban, Frankfurtban és New Yorkban, hogy vannak reális növekedési kilátások Magyarországon. A kormány feladata hogy teremtse elő ezen növekedés előfeltételeit. Csak további, és az eddigi adatoknál gyorsabb GDP-növekedéssel kerülhet ki Magyarország abból az adósságcsapdából, amiben legalább 35 éve tengődik. Bár nem mondható kiugrónak európai viszonylatban a GDP-arányos államadósság nálunk, Európa a világ legeladósodottabb kontinense.

HIVATKOZÁSOK

[1] http://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/ausztriaba__es_
szlovakiaba__visszuk_a_penzunket_.html

[2] http://www.gki.hu/